Hírek

2014.01.08. 11:17

„Mindent megbántam”

Három és fél év próbaidőre felfüggesztett kétéves börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték M. Á-t.

Kovács Erika

A vádirat szerint 2013. január 16-án, este hét órakor a fiatalembert, aki szüleivel akkor még egy háztartásban élt, és munka után szobájában pihent, ismételten italozó szülei arra kérték, hozzon nekik cigarettát. A fiúnak elege lett az italozásból, az évek óta tartó veszekedésekből, bement a kamrába, ahol sodrófát vett magához, amivel megütötte szüleit. Amint látta, hogy vérzik a fejük, azonnal mentőt hívott. M. Á. négy hónapos előzetesben volt, majd lakhelyelhagyási tilalomban védekezhetett.

Pfeifer Péter tanácsvezető bíró enyhítő körülményként kiemelte: M. Á tettét őszintén megbánta, szüleitől bocsánatot kért, akik megbocsátottak neki. A szülők hosszabb ideje rendszeres alkoholfogyasztok, nem először vették igénybe fiúk, a család egyetlen pénzkeresője segítségét.



Molnár Ádám és testvére, Molnár Éva. A lány testvére miatt jött haza külföldről, végigsírta a szerdai tárgyalást (Fotó: Kovács Erika)

A szerda délelőtti tárgyaláson kiderült többek között: M. Á.-val munkahelyén maradéktalanul elégedettek, jó munkavégzése a cég hírnevét emeli, kollégáival kitűnően együtt dolgozik, és velük kiváló kapcsolatban áll. A fiatalembert előzetesből történt kiengedése után visszahívták munkahelyére, mert feladatkörét fenntartották neki, azóta is ott dolgozik. Azt mondta, nem bírta már az otthoni körülményeket, szülei viselkedését, elege lett ebből, és „elborult a tudata" hirtelen, de tettét már megbánta, szüleitől bocsánatot kért, akik bocsánatkérését elfogadták. Jelenleg nagymamájánál él.

Idegi feszültségnek tették ki régóta. Dolgozik, elégedettek vele munkahelyén. Súlyosító körülmény: tettét szülei sérelmére követte el, tette nem lehet megoldás. További szabadságelvonás megtorlás lenne, és megakadályozná, hogy a társadalom tisztességes polgára legyen, és a visszailleszkedés jóval nehezebb lenne, amely nem szolgálhatja a vádlott érdekét. Megelőlegezi a bizalmat a bíróság, rászolgált erre a vádlott – mondta a bíró.

A tárgyaláson kiderült: M. Á.-val munkahelyén elégedettek, munkavégzése a cég hírnevét emeli, kollégáival kitűnően együtt dolgozik. A fiatalembert előzetesből történt kiengedése után visszahívták munkahelyére, mert feladatkörét fenntartották neki, azóta is ott dolgozik. Azt mondta, nem bírta már az otthoni körülményeket, szülei viselkedését, elege lett ebből, és elborult a tudata, de tettét már megbánta, szüleitől bocsánatot kért, akik bocsánatkérését elfogadták. Jelenleg nagymamájánál él. A szülőket tanúként hallgatták meg, akik felidézték a történteket, elmondták azon a napon 1,5-2 liter bort ittak meg.

Az orvos szakértő elmondta: nem okozott súlyos egészségromlást és maradandó károsodást az ütés M. J.-nél. Az ügyész fellebbezést jelentett be, így az ügyet a győri ítélőtábla tárgyalja másodfokon. M. Á. lakhelyelhagyási tilalmát megszüntették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!