Hírek

2016.12.28. 23:15

Mindenütt jól működik a szociális ellátórendszer

Körkép (munkatársainktól) - Vége a karácsonynak és a hajléktalanok melletti szokásos évi kampánynak? Ezt szerettük volna megtudni a megye fedél nélküliekkel foglalkozó intézményeitől.

Napló információ

Szaller Péter, a veszprémi Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza intézményvezetője elmondta, a cél, hogy lehetőség szerint az intézménybe vonzzák a rászorulókat, hiszen a téli időszakban napközben is veszélyes lehet huzamosabb ideig az utcán tartózkodni. Jelenleg az intézmény kihasználtsága közel teljes, az alacsony küszöbű ellátás is folyamatosan biztosított.

Szombati Zsolt és Bartek László a veszprémi befogadás házában Fotó: Pesthy Márton

Az intézmény munkatársai fokozott utcai jelenlétet biztosítanak, kapcsolatot tartanak az utcán élőkkel. Megemelt számban indulnak a teajáratok, a hajléktalanok a meleg tea mellett kenyeret, felvágottat és takarót is kapnak. Az utcai szolgálat 8-tól 22 óráig van jelen munkanapokon, a készenléti telefonügyelet pedig huszonnégy órában elérhető.

Pápán 2014 végén adták át a város közel 70 millió forintból átépített, modernizált, igényesen kialakított Arany János utcai hajléktalanszállóját, amely 28 fő befogadására alkalmas. Oláh Márta, a Gondozási Központ vezetője korábban a Naplónak úgy fogalmazott, kisvárosi szinten régóta nagyon szolidnak mondható Pápán a hajléktalanok száma, ami a város jól működő szociális ellátórendszerének köszönhető.

A meleg hely mellett olvasásra is van lehetőségük. Ugyanitt Koncz Károly Fotó: Pesthy Márton

Hangsúlyozta: szükség esetén minden rászoruló számára találnak elhelyezési lehetőséget, Pápán senki nem marad az utcán. Melegedő nem működik a városban. Az önkormányzaton kívül civil szervezetek, egyházak és magánszemélyek is rendszeresen támogatják az Egyesített Szociális Intézmény által működtetett hajléktalanszálló lakóit.

Az ajkai hajléktalan személyek átmeneti szállásán tizenhat férőhely van.

- Jelenleg telt házzal üzemelünk - mondták el érdeklődésünkre.

A szálló mindenkinek bentlakásos átmeneti elhelyezést biztosít, ezenkívül fürdési, mosási és ételmelegítési lehetőséget is kapnak a rászorulók, valamint társalkodásra is van külön helyiség. A szálló munkatársai ezenkívül segítenek a továbblépésben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!