Hírek

2017.07.18. 11:34

Hatvanmilliárd forintból fejlesztik Veszprémet a Modern Városok Programban

A kormány azokat a beruházásokat támogatja a Modern Városok Programban, amelyekre a helyiek szerint szükség van, gazdasági fejlődést hoznak és egyben élhetőbbé teszik a települést, fogalmazott Csepreghy Nándor államtitkár kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Marton Attila

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes Porga Gyula polgármesterrel folytatott egyeztetést a program elemeiről. Csepreghy Nándor elmondta, a Veszprémet érintő mintegy 60 milliárd forintos fejlesztési csomag gazdaságilag stabilabbá és élhetőbbé teszi a várost. Hozzátette, a tavalyi megállapodás óta közel hatmilliárdos összeghez jutott hozzá a település. Kiemelte, a programban szereplő, de az országos útfejlesztésekkel kapcsolatos kormányhatározatból kimaradó beruházásokra elkülönítendő összegről az elkészült tervek alapján dönt a kormány.

Az államtitkár elmondta, a programban országosan 3800 milliárd forint beruházást valósítanak meg 2022-ig. A fejlesztésekkel olyan közszolgáltatásokat építenek ki, amelyek megszüntetik a vidéki nagyvárosok és Budapest között 1990 óta létrejött különbséget. Csepreghy Nándor arról is beszélt, a fejlesztési időszak végéig 150-200 milliárd forint érkezik Veszprémbe az európai uniós forrásokkal együtt.

Porga Gyula felidézte, az Orbán Viktor miniszterelnökkel kötött tavalyi megállapodás négy területet érint. A gazdaságfejlesztésben a reptérnél létrejövő ipari park bővítésére 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre, a veszprémi kisvállalkozásokat segítő iparos park létrehozására őszre készülhet el a támogatói okirat, míg az Aranyvölgyi-tudáspark megvalósíthatósági tanulmánya elkészült, ennek létrehozásában három felsőoktatási intézménnyel (Pannon Egyetem, Budapesti Műszaki Egyetem, Moholy-Nagy Egyetem) működnek együtt.

A közlekedésfejlesztési csomagban a 8-as és 82-es utak közötti szakasz kiépítése, a Dózsavárost és a Jutasi utat összekapcsoló belső körgyűrű megépítése, valamint a Veszprémet Bánddal, Zirccel és Alsóörssel összekötő mintegy 30 kilométernyi kerékpárutak megépítése szerepel.

A kulturális és turisztikai területen a Petőfi Színház teljes megújítása 9,2 milliárdból valósul meg, a tervek szerint 2018 nyarán kezdődhet a kivitelezés. A Veszprémi Állatkert egymilliárd forint hazai forrásból fejlesztik, a kivitelezés már ősszel elkezdődhet. A Csermák Antal Zeneiskola belső felújítása jövőre indulhat el. A Veszprém Arénát nyolcezer férőhelyesre bővítik, ennek megvalósíthatósági tanulmánya őszre készülhet el, majd legkésőbb jövő év elején születhet döntés a támogatás összegéről.

Az uszoda 5,7 milliárd forintos támogatásból épül meg. A jégcsarnok tervezése folyamatban van, év végére lehet döntés a támogatásról. A városi stadion rekonstrukciója, a város vagyonkezelői joga a városhoz kerültek, a részletes megvalósíthatósági tanulmány év végére készülhet el.

Fotó: Pesthy Márton

A polgármester hozzátette, négy fejlesztést kiemelt beruházásnak minősített a kormány, ezeknél a hatósági eljárások lerövidülhetnek: ebbe a körbe a színház, az Aréna bővítése, az uszoda és a jégcsarnok került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!