Hírek

2017.05.28. 20:10

Most aztán jó volt gyereknek lenni! - Gyereknap Veszprém megyében

A hétvége a legtöbb településen a gyerekekről, gyerekeknek szólt: gazdag programokkal várták a legifjabbakat megyeszerte.

Marton Attila

BALATONFÜREDEN a múzeumi gyerekszombat után vasárnap városi gyereknapot tartottak a Kovászna parkban. Rengeteg játékot lehetett kipróbálni. Voltak ügyességi feladatok, de aki elfáradt a sok ugrálásban, az asztaloknál sokféle logikai játékkal is játszhatott. Délelőtt a színpadon rövid műsorral bemutatkozott a Sellő Tánccsoport, az Acro Dance Sporttánc Egyesület, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió és a Street Stars Dance School.

Tűzokádó sárkány az arcon Fotó: Sági Ági

Az érdeklődő gyerekek és felnőttek harcművészeti bemutatót is megnézhettek. Délután a Ramazuri Bábszínház tartott előadást és a Póker együttes adott koncertet.

Ha nincs ló, jó a szamár és a kisautó is Fotó: Sági Ági

A parkban egész nap lehetett az ugrálóvárat és a trambulint használni, de volt arcfestés, és fák alatt kalandtér várta a gyerekeket. Itt egy-egy mesehős bőrébe bújva kellett feladatokat teljesíteni. Lehetőség volt 12 nemzet különféle ugróiskoláit is kipróbálni.

PÁPÁN több helyütt, több időben kínáltak programokat a város és környéke fiataljainak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pápai Csoportja szombaton az Ifjúsági Centrumban jó hangulatú családi délelőttel, néptánccal, kézműves foglalkozásokkal és születésnapi tortával ünnepelte meg Kultúr-kuckóját.

Délután a városi gyermeknap keretében az Erzsébet ligetben a kicsik és szüleik többek között gólyalábas, óriásbábos komédiának, tánc- és zsonglőrbemutatónak, valamint koncertnek örülhettek, de volt ezenkívül aszfaltrajzverseny, játékcserebere, illetve arcfestés is.

BALATONALMÁDIBAN egész napos rendezvénnyel készültek a gyereknapra. A Városház téren ugrálóvár, körhinta is várta az apróságokat, valamint az érdeklődők rendőrségi relikviákat és nemzetközi rendvédelmi egyenruhákat bemutató tárlatot, valamint modellautó-kiállítást is megtekinthettek.

Balatonalmádiban tánccsoportok is felléptek Fotó: Stiger Ádám


A gyerekek szórakoztatásáról napközben tánccsoportok, bohóc és bűvész gondoskodott, a műsort a Mézengúzok gyermekzenekar koncertje zárta.

VESZPRÉMBEN kora délutántól várták színes programok a kicsiket a Kolostorok és kertekben. A szervezők a gyerekeknek és felnőtteknek horgászversennyel is készültek, a szórakozásról színpadi fellépők gondoskodtak.

Sövényházi Máté és Bence a Kolostorok és kertek horgász-paradicsomában Fotó: Pesthy Márton


Előbb a nemesvámosi BorKöMoSzat együttes koncertjének, majd a Balaton Fitness Sportegyesület bemutatójának tapsolhatott a nagyérdemű. Hatás Andrea és Dominek Anna interaktív gyerekműsort adott, mialatt a jezsuita templom-ban Ács István gitáros lépett fel. A Winners Versenytánc Egyesület társastánc-bemutatója után Vastag Csaba adott koncertet zenésztársaival, a programot zumbabemutató zárta.

BALATONKENESÉN az újszülöttek köszöntésével, fogadásuk örömére faültetéssel kezdődött a balatonkenesei gyereknap a Tátorján játékvár előtt, ezt követően a városháza előtt folytatódtak a színes programok. A Mesetarisznya játszóházzal, kézműveskedéssel, arcfestéssel, csillámtetoválással, ugrálóvárral tarkított vidám napon a gyerekeknek Bodza bohóc hajtogatott lufit, de zsonglőriskolában, bábműsorban és kiadós palacsintázásban is része lehetett az esemény látogatóinak. A nap egyik legjelentősebb eseménye Gryllus Vilmos szólókoncertje volt, amely kicsiket és nagyokat egyaránt vonzott. A délután folyamán nihon tai jitsu-bemutatót, illetve a katonaság, a rendőrség és tűzol-tóság járműveit tekinthették meg az érdeklődők, az izgalmas rendőrkutya-bemutató után pedig a családok Gyereknek lenni jó hívószóval meghirdetett rajzversenyen, az ovisok pedig kismotorversenyen mérhették össze tudásukat. 16 órától Galagonya bohóc és az elveszett barát című interaktív, zenés-táncos előadásával kísért mesével zárult a gyereknap.

PUSZTAMISKÉN sok gyermeknek szerzett vidám délutánt az önkormányzat, amely a helyi karitászcsoport, vállalkozók és a roma kisebbségi önkormányzat támogatásával rendezett gyermeknapi mulatságot.

Légvárbirodalom Pusztamiskén Fotó: Penk Tímea


A kicsivel több mint négyszáz lelkes településen a legkisebbek programjait Leja Zsuzsa helyi lakos koordinálta. Poór Zoltán polgármester elmondta, hogy mindig népszerűek a közösségi rendezvények, és rövidesen létrehoznak egy alapítványt a helyi közösség támogatására.

NYITOTT SZERTÁRKAPUK

A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság bekapcsolódott a Nyitott szertárkapuk elnevezésű országos rendezvénybe, melyet országszerte gyereknapra időzítettek. Veszprém megyében hat hivatásos tűzoltó-parancsnokság életébe lehetett betekinteni.

Gyerek és felnőtt egyaránt élvezte a tűzoltóság programját Fotó: Pesthy Márton


Az alkalmat hatalmas érdeklődés övezte gyermekek és felnőttek részéről egyaránt, legalább 1200 látogató fordult meg csak a veszprémi igazgatóságon. A nap folyamán három próbariasztás alkalmával mutatták be a tűzoltóságon, milyen az, mikor riasztást kapnak, ezen túl az érdeklődők valamennyi beavatkozószert megtekinthették.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!