Hírek

2012.12.10. 10:14

Munkavédelem: jó lenne tartani az irányt!

Veszprém – A munkavédelmi szabályok megszegésének a következménye a munkabaleset, foglalkozási megbetegedés lehet, amit el kell kerülni. E cél érdekében dolgozik a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve.

Tremmer Tamás

Az idei statisztikai adatok különösen kedvezőek voltak, erről számolt be lapunknak Troják László, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének igazgatója, hiszen a megyében eddig még nem történt halálos munkabaleset.

- A számokat elemezve úgy látszik, javul a helyzet. 2008-ban kettő súlyos, öt halálos-, 2009-ben három súlyos, kettő halálos, 2010-ben kettő súlyos, három halálos munkabaleset történt. Tavaly nagyon sokáig úgy tűnt, megússzuk halálos baleset nélkül, erre szeptemberben olyan eseménnyel kellett szembesülni, ami egyből három ember halálát hozta. Ezzel együtt négyre nőtt a halálos munkabalesetek száma, míg súlyos sérüléssel járó eset három volt. Az idei évben eddig még szerencsére nem volt halálos munkabaleset, súlyos sérüléssel – csonkolással – járó is mindössze egy. Ezt jó lenne tartani!

Troják László hangsúlyozta, a fenti statisztikai adatok nem tartalmazzák azokat az eseteket, amelyek közlekedési balesetek során következtek be. Ezeket ugyan nyilvántartják, de kivizsgálásuk a rendőrség hatáskörébe tartozik. 2008-ban, 2009-ben és 2012-ben egy-egy munkavégzés közben bekövetkezett halálos közlekedési baleset történt, 2010-ben pedig kettő. Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset az elmúlt öt évben nem volt.

A szakigazgatási szerv vezetője elmondta, az év első kilenc hónapjában munkavédelmi szempontból 400 munkáltatót ellenőriztek. Tapasztalatuk szerint egyes munkáltatók a költségeik csökkentése érdekében a munkavédelmen spórolnak. Elsősorban az építőiparban alulfinanszírozott munkákat vállalnak, amibe már nem igen fér bele a munkavédelmi kiadás. Többszintű alvállalkozói rendszerek jönnek létre, több mikrovállalkozás dolgozik egy helyen, egy időben, a munkavégzés pedig sokszor koordinálatlan.

A gazdasági válság kedvezőtlen hatásai e területen is érezhetőek. A dolgozók félnek a munkahely elvesztésétől, ezért nem emelnek szót a veszélyes munkakörülményekért. A kényszerű profilváltás miatt a területen hiányosak a munkavédelmi ismeretek. A fluktuáció és a munkanélküliek munkába állásával nő a baleseti veszélyeztetés - a munka világába újonnan belépő, vagy hosszabb idő után oda visszalépő, esetleg frissen szerzett képesítéssel rendelkező munkavállalók foglalkoztatása önmagában is fokozott kockázatot jelent munkavédelmi szempontból. A válság hatására fokozott pszichés terhelés van a munkaadókon és munkavállalókon.

Az év első kilenc hónapjában 380 munkáltatónál tartottak munkaügyi ellenőrzést. A vizsgálatok során több mint 80 százalékuknál találtak munkaügyi jogsértéseket. A tavalyi év hasonló időszakához képest arányaiban kedvezőtlenebb a kép.

Az ellenőrzött munkáltatók 32 százaléka volt érintve az egyik legsúlyosabb munkaügyi jogsértéssel, a „fekete foglalkoztatással”. Sajnos ez az arány az országban a legmagasabb.

Az ellenőrzések alapján megállapítható, hogy az építőiparban továbbra is erőteljesen érezhető a gazdasági válság hatása, így a korábban szabálytalanul foglalkoztatott munkaerő egy része eltűnt, feketemunka az elmúlt évekhez képes ritkábban fordul elő.

A kereskedelem és vendéglátás szektort az elmúlt időszakban lefolytatott akcióellenőrzések fokozottan érintették. A súlyos jogsértések közül jellemző a munkaszerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatás, valamint a munkaidő-nyilvántartás hiánya vagy hiányos vezetése.

A feldolgozóiparban nem jellemző a bejelentés nélküli foglalkoztatás, ezzel szemben a munkaidővel, pihenőidővel és ezek nyilvántartásával, valamint a munkabérrel és a szabadság kiadásával kapcsolatos jogsértéseket jelentős arányban követik el a munkavállalók hátrányára.

A személy és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó munkáltatók esetében a jogkövető foglalkoztatási morál nem változott tavalyhoz képest. Továbbra is ez az ágazat mutatja a legkedvezőtlenebb képet, magas a feketén foglalkoztatottak száma. A bejelentés nélküli foglalkoztatás mellett sokszor más munkaügyi szabályt sem tartanak be.

Elmondható azonban, hogy a 2012. január 1-től hatályba lépett jogszabály módosítás, ami a többszintű alvállalkozói láncolatot hivatott megszüntetni, kedvező módon befolyásolta a foglalkoztatást, a felelősség alóli kibújás lehetőségét. 





A munkavédelmi felügyelők kellő szigorral, az ellenőrzési helyszínek megfelelő kiválasztásával járulnak hozzá ahhoz, hogy a súlyos veszélyhelyzetben végzett munkát felfüggesszék, a közvetlen súlyos veszélyeztetést megszűntessék, ezáltal megelőzve a tragédiák bekövetkezését. A hosszú évek óta tartó figyelemfelhívó, megelőző tevékenységük talán elért oda, hogy a munkáltatók végre figyelembe veszik, kell áldozni a munkavédelemre. A munkabalesetek megelőzése nemcsak a munkavállaló, munkáltató, hanem a nemzetgazdaság érdeke is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!