Hírek

2017.07.05. 12:45

Nagy Endre özvegye gondozza az Afrika-kutató által megalapított gazdag gyűjteményt

BALATONEDERICS Az Afrika Múzeumot sokan ismerik, szeretik. Azt viszont kevesen tudják, hogy hogyan jött létre ez a park, és ki is áll a létesítmény hátterében.

Smidhoffer Eszter

A múzeum lelke Nagy Endre Afrika-kutató özvegye, Nagy Endréné Beretz Katalin, a férje hagyatékát gondozó nő, akinek immár több mint húsz éve az idelátogatók fogadása és az állatok ellátása teszi ki az életét.

- Itt születtem, itt nevelkedtem ebben a házban, ami a nagyszüleimé volt, itt gazdálkodtak. Majd 1949-ben államosították ezt a házat, így el kellett mennünk innen. Badacsonylábdiban volt egy pincénk, ott húztuk meg magunkat. Onnan felkerültem Budapestre, édesanyám második házassága révén, ott végeztem el az iskoláimat, utána a Szerzői Jogvédő Hivatalban dolgoztam harminc évig. Unokabátyám, Nagy Endre váratlanul bukkant fel az életemben, édesanyámat látogatta meg, mikor Afrikából hazajött, és én éppen otthon voltam. Ismertük egymást már korábbról is, születésemnél is jelen volt, csak időközben elkerült egyetemekre, később Németországba ment. Összejöttünk, egymásba szerettünk, később hazajött, ugyan még nem végleg. A fejébe vette, hogy megvásárolja ezt a házat, ahol gyerekeskedett. Kisebb-nagyobb nehézségek árán ugyan, de sikerült visszavásárolni az egykori családi tulajdont 1985-ben. Az épület komoly renoválásra szorult, volt vele munka bőven. Ekkor én Pesten éltem, majd három évvel később végleg leköltöztem én is vidékre - emlékezett vissza az özvegy.

Nagy Endre második felesége, Beretz Katalin

- Endre Tanzániában volt, sokat dolgozott, ezalatt egy megbízott hölgy tartotta karban a birtokot. Mikor lejöttem, már én vettem át a fel-adatokat, a múzeum akkor már szinte mai állapotában állt. Majd 1990-ben összeházasodtunk, ehhez ugye meg kellett várni, míg teljesen hazaköltözik Afrikából. Legkedvesebb állata a bivaly volt, ami már az ő életében is akadt állatkertünkben. Férjem még négy évig volt velem, halála után egyedül maradtam. Ma már szerencsére segítségemre van egy gazdasági vezető, aki bevásárol, segít az állatok körül. Nagyon nehéz szinte egyedül földet művelni, állatkertet vezetni, karbantartani a múzeumot. A bevételből nem lehet meggazdagodni, de meg tudok élni belőle, egy kicsit még fejleszteni is tudtam az évek alatt a birtokon. Szabadidőm szinte semmi, egyedül télen megyek el egy hónapra pihenni. Ilyenkor délebbi tájakra, melegebb vidékre utazom - mesélte az igazgató asszony.

Az Afrika-kutató által alapított múzeum gyöngyszemei Fotó: Mizsei Bernadett

Megtudtuk még, hogy Endre komoly, kidolgozott terveket hagyott feleségére, amelyek megvalósításra vártak. Katalin férje halála után lépésről lépésre valósította meg a terveket, istállókkal, állatokkal bővítette a helyet. Ma körülbelül húszféle állat található a parkban, ezek között van európai és afrikai eredetű is. Az egzotikus vonulatot a zebra, strucc, antilop, tevék, bivalyok és egy vatuszi marha képviseli. A legbecsesebb állat egy 48 éves bagoly, amelyet még a vadász Nagy Endre hozott haza Afrikából. A gyűjteménynek otthont adó ház közelében afrikai ajándéküzlet, büfé, gyerekszafari és játszóház is várja a látogatókat. Az udvaron megtekinthető a vadállomány, kicsit távolabb pedig maszáj kunyhók találhatók. A park nagyszerű szórakozást, kikapcsolódást biztosít az érdeklődőknek, Afrika szerelmeseinek. Aki ellátogat ide, sokkal közelebb kerül a szafarihoz, mint gondolná.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!