Hírek

2013.01.23. 12:22

Nagy forgalom a veszprémi hajléktalanszállón

Veszprém – Az elmúlt hetek hideg, fagyos és igen csapadékos időjárása miatt a szokásosnál többen keresték fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házának intézményét a megyeszékhelyen. Erre a szakemberek készültek is, s ha szükség lesz rá, további férőhelyeket tudnak kialakítani.

Marton Attila

Szaller Péter intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, az éjjeli menedékhely kihasználtsága száz százalékos, ám vannak még időszakos és úgynevezett alacsony küszöbű férőhelyek is. Jelenleg körülbelül 150-160 embert látnak el intézményi keretek között, további 100-110-en vannak azok, akik továbbra is kint élnek az utcán.

Meleg ételhez jutnak a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából

Az utcai szolgálat munkatársai többségükhöz eljutnak a hetente háromszor, rendszeres időpontokban indított teajárattal, ami a város 11 pontján áll meg. Azt alkalmanként körülbelül 80-an keresik meg. Kenyeret, felvágottat, meleg teát osztanak a hajléktalanok számára, szükség esetén takarót is tudnak adni. A teajárat mellett a terepen is próbálnak segíteni, az úgynevezett krízisjárat szociális munkásai a hajléktalanok ismert tartózkodási helyeit keresik fel este 8-től és megpróbálják őket bevonni az intézményes ellátásba. Ha a hajléktalan nem akar fedél alá húzódni, akkor a teajáratból megmaradt élelemmel, takarókkal próbálják megóvni őket a hidegtől.

 

 

 

Szaller Péter szólt arról is, hogy az intézményeikben az utóbbi időszak minőségi és mennyiségi fejlesztéseinek köszönhetően egyre többen vannak, akik télen igénybe veszik a Befogadás Házának szolgáltatásait, arányuk meghaladta az előzetes várakozásokat is. Ennek, valamint annak köszönhetően, hogy rendszeresen egyeztetnek a közterületi szolgálatot ellátó hatóságok, szervek illetékeseivel az utóbbi években nem történt kihűlés miatt haláleset.

 


Majbó Gábor szociális munkás ételt oszt. Hetente háromszor felkeresik azokat, akik az utcán élnek (Fotó: Gáspár Gábor)

A telefonos készenléti szolgálaton keresztül lakossági bejelentéseket várnak hajléktalanokról. A diszpécserszolgálat a 06 (34) 511-028-as számon hívható, az utcai szolgálat a 06 (30) 237-6695-ös számon érhető el.

 

Várpalotán is megtelik a melegedő

Várpalotán az átmeneti szállón 24 nőnek és 40 férfinak, az éjjeli menedékhelyen 20 férfinak, míg a nappali melegedőben 25 főnek tudunk helyet biztosítani, mondta kérdésünkre Baróth Gábor, a várpalotai hajléktalanszálló vezetője. Az időjárási körülmények is közrejátszanak abban, hogy az átmeneti szálló és a nappali melegedő is közel teljes kihasználtsággal működik, de a vállalt kapacitásukon felül nem kellett még további helyeket megnyitniuk. A szociális munkások rendszeresen felkeresik a közterületeken élőket a hétvégén is, valamint 024 órás ügyeletet is ellátnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!