Hírek

2012.11.12. 10:31

Névadója előtt tisztelgett a Petőfi Asztaltársaság

Pápa - Petőfinek a legjobb kritikusa saját maga volt. A Pápán írt verseit tulajdonképpen nem is verseknek nevezte, hanem iskolai gyakorlatoknak, és neki volt igaza. Ugyanis ezek még nem igazi versek - fogalmazott Veress Zsuzsa, a pápai református gimnázium tanára a Petőfi Asztaltársaság legutóbbi összejövetelén.

MTI

A civil szervezet ezúttal névadója tiszteletére szervezte meg aktuális rendezvényét, amely tulajdonképpen egy Petőfi-emlékestet takart. Az esemény apropóját az adta, hogy a legendás költő 170 évvel ezelőtt Pápán cserélte le vezetéknevét Petrovicsról Petőfire. Kerecsényi Zoltán, az asztaltársaság egyik ügyvivője köszöntötte a belvárosi éttermet megtöltő közönséget, akik ezt követően Veress Zsuzsa számos érdekességet felvonultató, az elejétől a végéig élvezetes előadását hallhatták Petőfi Pápán címmel.


Megtudhattuk például, hogy Petőfi finoman fogalmazva is renitens diáknak számított, a pápai református gimnáziumban töltött egy tanéve alatt az összes fegyelmezési lehetőséget kimerítette. - Habár a neves tanintézet azóta is büszke a híres költőre, az igazsághoz hozzátartozik, hogy Petőfinek Pápán lett elege az iskolába járásból. A példája is alátámasztja, hogy a problémás, de tehetséges diákok kezelésére nem árt jobban odafigyelniük a tanároknak - fűzte hozzá egy mosoly kíséretében az előadó. Mint mondta, az akkoriban 18 éves pápai Petőfinek messze nem volt még egyértelmű a kimagasló tehetsége. Azonban már birtokában volt azon tulajdonságoknak, amik a későbbiekben korszakalkotó egyéniséggé emelték: a rendkívül erős verskezdésnek, a remek komponálási készségnek, a kiváló humorérzéknek, illetve csírájában a témáknak is - emelte ki Veress Zsuzsa.

Az emlékest másik előadójaként dr. Ács Anna irodalomtörténész, muzeológus Petőfi Sándor és Jókai Mór nevezetes barátságáról beszélt a jelenlévőknek. – Ők ketten teljesen eltérő természetűek voltak, de barátságukban az ellentétes jellemvonások kiegészítették egymást. A pápai időszakuk még csak az ismerkedésről szólt. Később Kecskeméten, majd Budapesten teljesedett ki a barátságuk, amely felülkerekedett jellemvonásaik a különbözőségén, az eltérő családi háttéren, hiszen azonosak voltak az irodalmi célkitűzéseik. Arra törekedtek, hogy biztos polgári egzisztenciát teremtsenek maguknak az irodalomból, tehát ebből tudjanak megélni – hangsúlyozta Ács Anna. Elmondása alapján Petőfi szinte testvérének tekintette Jókait, és ez az érzés kölcsönös volt közöttük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!