Hírek

2016.10.19. 19:05

Meg vannak számlálva a percei?

Az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn a Jobbik.

Forgács Ádám

Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője lapunknak elmondta, az óraátállításról szóló kezdeményezés nem új keletű, már a Jobbik 2014-es választási programjában is szerepelt. Szerinte széles körű társadalmi igény van az óraátállítás eltörlésére, hiszen az emberek szervezetét évente kétszer teljesen feleslegesen felborítja, emellett kimutatható haszna manapság már nincs.

Horváth Rebeka órát állít az üzletben. Megéri előre tekerni?

- Magyarországon legutóbb 1980-ban vezették be a jelenlegi állapotot, azóta főként villamosenergia-megtakarításra hivatkozva használjuk. Annak idején még időkapcsolóval állították a közvilágítást, ezért volt szükség az óraátállításra, napjainkban azonban a legtöbb helyen a sötétedést érzékelő műszerek állítják a világítást, függetlenül attól, hogy hány óra van. Ugyanakkor a teljes villamosenergia-fogyasztásban jelentéktelen tételnek számít - mondta Kepli Lajos.

A jobbikos képviselő beszélt arról is, hogy ha az óraállítás kérdését közösségi szintre lehetne vinni, akkor a tagállamok együtt dönthetnének az eltörlése mellett, és egy, az Európai Unióban egységes rendszer bevezetéséről.

A képviselő felvetette azt is: mi lenne, ha nem az óraátállítást szüntetnénk meg, hanem egyszerűen időzónát váltanánk?

Előre állítsuk vagy ne?
Fotó: Pesthy Márton

- Így egy keletebbi időzónához csatlakozhatnánk, hiszen jelenleg is a saját időzónánk keleti szélén vagyunk. Romániában, Ukrajnában már más időzóna van, ha csatlakoznánk az ő időzónájukhoz, azzal több világos óra lenne Magyarországon. Ebben az esetben megtarthatnánk az óraátállítást, csak másik időzónához csatlakoznánk - fejtette ki a képviselő.

Az időzónaváltás és az óraátállítás eltörlésének várható hatásait megállapítani a tudomány feladata, a politikának csak fel kell vetnie a kérdést: van-e értelme csinálni valamit pusztán megszokásból - tette hozzá Kepli Lajos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!