Hírek

2017.02.28. 21:00

Elutasítják az orvosok a hálapénzt

Veszprém, Budapest - Az orvosok elsöprő többsége elutasítja a hálapénzrendszert a témáról végzett felmérés szerint.

Marton Attila

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) által megrendelt kutatás szerint az orvosok 96 százaléka nem akar a hálapén-zes egészségügyben dolgozni, ugyanakkor hatvan százalékuk szerint a béremelés önmagában nem elég a hálapénzrendszer megszüntetésére, mondta Dénes Tamás, a ReSzaSz elnöke. Hozzátette, az orvosok egyharmada szerint a hálapénzt a betegek a jobb ellátás érdekében fizetik, s csaknem minden harmadik válaszadó szerint ennek megfizetésével igyekeznek előnyt szerezni a páciensek.

Dénes Tamás ReSzaSz-elnök Fotó: archív

Az orvosok mindössze 17 százaléka vélte úgy, hogy a hálapénz a köszönet kifejeződése. Dénes Tamás hangsúlyozta, a felmérés alapján egyértelművé vált, hogy a hálapénzrendszert meg kell szüntetni, a következő hónapokban egy olyan keretrendszert dolgoznak ki, amely ezt lehetővé tenné. A ReSzaSz kérdőívét az orvostársadalmat reprezentálva több mint kilencszáz orvos töltötte ki.A szervezet a közelmúltban nyílt levelet írt Trócsányi László igazságügyi miniszternek a hálapénzzel kapcsolatos jogbizonytalanság miatt. Miközben a Büntető törvénykönyv 2013 nyarán életbe lépő szabálya bünteti a hálapénz utólagos elfogadását, addig a Munka törvénykönyve egyik bekezdése szerint a munkavállaló a munkáltató előzetes engedélyével jogszerűen fogadhat el harmadik személytől díjazást. Dénes Tamás szerint ezt a kórházak többsége is lehetővé teszi dolgozóinak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!