Hírek

2010.09.19. 14:28

Összekovácsoló versenyek

Széki-tó - A Somló Környéki Önkormányzatok Szövetsége (SÖSZ) első ízben, de hagyományteremtő szándékkal rendezett horgász- és főzőversenyt a Széki-tónál.

Tóth B. Zsuzsa

 

A szombati program főszervezője a SÖSZ elnöke, Marton László, és Kovács László devecseri képviselő volt, akik méltányolták, hogy a jelentkezők kitartásának köszönhetően a verseny a délelőtti rossz idő miatt sem maradt el. 14 csapat ragadott fakanalat, miközben 11 csoport pedig a horgászbotokra ügyelt. A jó hangulat nem maradt el, az eredményhirdetés során a díszvendég, dr. Kovács Zoltán, Pápa polgármestere úgy fogalmazott, hogy a hétköznapok méltó színesítője volt a megmérettetés. Kérte, hogy a csapatok maradjanak együtt a jövőben is. A fővédnök, Ékes József, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy egy közösséget formáló program lett a szombati verseny. Marton László gratulált a résztvevőknek, Szabó Péter vendéglős, a főzőverseny szakértő bírája pedig elismerte, hogy még számára is szolgált meglepő ízekkel a versengés. Örömmel tapasztalta, hogy a 15 féle ételt 126 csapattag készítette el. A legfinomabbnak az apácatornaiak főztjét ítélte a zsűri, második Tüskevár csapata, harmadik pedig Kisberzseny csoportja lett. A horgászok között a legtöbb halat a nagypiritiek fogták, a második helyet a nagyalásonyiak érdemelték ki, harmadikak pedig a somlójenőiek lettek, akik a legnagyobb, 4,7 kilós halat is kifogták egyben. Mindegyik csapat öt kiló körüli mennyiséget akasztott horogra. A főző- és horgászverseny díjait úgy állították össze, hogy azok jól felhasználhatóak legyenek a jövő évi települési ünnepeken, falunapokon.

Címkék#horgászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!