Hírek

2017.03.12. 18:15

Főhajtás a pápai földben nyugvó '48-as honvédek előtt

Pápa – Az „Elsősorban pápai”-Városbarát Egylet által életre hívott Kossuth-emlékprojekt keretében '48-as honvédekre emlékeztek, illetve Gecse település és a Pápai Honvéd Bajtársi Klub után ezúttal Huszár János helytörténész vehetett át emlékplakettet.

Laskovics Márió

A közelítő nemzeti ünnep alkalmából, a pápai hadikórházakban 1849-ben elhunyt és pápai földbe eltemetett honvédek, valamint a 200 éve született Lázár Vilmos honvédezredes tiszteletére gyújtottak mécsest és helyeztek el koszorúkat a városi Kossuth-emlékprojektben résztvevő szervezetek, így az „Elsősorban pápai"-Városbarát Egylet, a Pápai Honvéd Bajtársi Klub, és a Pápai Jókai Kör képviseletében megjelentek pénteken a Millenniumi Emlékparkban.

- Még tavaly egyik kedves városbarát-önkéntesünk, Vennes Gyöngyi hívta fel a figyelmünket, hogy tizenöt éve Huszár János tanár úr kezdeményezte az itt elterült egykori Felsővárosi temető '48-as halottai emlékének egy emlékoszloppal való megjelölését. 2002-ben ez meg is valósult, de az idő elteltével a faanyag kissé „elfáradt", tudomásunk szerint jelenleg raktárban pihen ez az emlékjel, de minden remény megvan arra, hogy a közeljövőben megújulva újra a régi helyén álljon.

Az egykori felsővárosi temető helyén kialakított Milleniumi Emlékparkban gyűltek össze a városbarátok Fotó: Laskovics Márió

Mi most a Nyulasi József fafaragóművész alkotta, tetején egy szép kokárdával díszített Kiss-Lázár-féle emlékoszlopnál hajtottuk meg fejünket. Nem véletlenül, hiszen Lázár Vilmos honvédezredes születésének 200. évfordulója közeleg és az idei, pápai-Pápa környéki '48-as évfordulók sorából, a Kossuth-emlékprojekt részéből illendő ezt az évfordulót, s ezt az emlékjelet nem kifelejteni.

Nagyon nemes gondolat volt közel tíz éve az egykori helyi örmény kisebbségi önkormányzat vezetői részéről ezt az emlékoszlopot elkészíttetni, mert Kiss Ernő és Lázár Vilmos örmény származású honvédtábornokok emlékezete 1848/49 sokszínűségét üzeni nekünk, arra emlékeztet, hogy mit tettek a nemzetiségek a nemzetért.

A Kossuth-emlékprojekt Éberhardt Károly-emlékplakettjét veszi át Huszár János bácsi Kerecsényi Zoltán ügyvivőtől Fotó: Laskovics Márió

És ez bizony máig üzenettel bíró, szép dolog! Illő tudni, hogy az aradiak között elsőként végezték ki Lázár Vilmost, mivel a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, „kegyelemből" golyó általi halálra ítélték – tájékoztatott Kerecsényi Zoltán önkormányzati képviselő, az emlékprojekt ügyvivője.

A főhajtáson Huszár János helytörténésznek adták át a Kossuth-emlékprojekt Éberhardt Károly-emlékplakettjét.

A megjelentek a zord időjárás ellenére is kötelességüknek érezték, hogy leróják tiszteletüket Fotó: Laskovics Márió

- Huszár János tanár úr eddigi példásan gazdag életének 94 esztendeje alatt rengeteget foglalkozott szülővárosunk és környékének 1848/49-es vonatkozásaival, különösképpen az ihászi ütközettel. Diákjaival együtt is gondozta annak emlékét, illetve nem egy írása jelent meg már az 1960-as, '70-es években az ihászi történésekről, illetve Kmety tábornok 1849-es dunántúli hadjáratával kapcsolatosan.

A pápai örmény kisebbségi önkormányzat által készíttetett, Nyulasi József fafaragóművész alkotta Kiss-Lázár-féle emlékoszlop szövege Fotó: Laskovics Márió

Pedagógusként, helytörténészként, a nagy múltú Pápai Jókai Kör emblematikus vezetőjeként szívvel-lélekkel munkált mindig is a pápai katonamúlt – az ejtőernyős mellett –, a '48-as forradalom és szabadságharc lokális emlékezete fenntartásáért. A pápai Alsóvárosi temetőben nyugvó, elsősorban református vonatkozású '48-as személyiségek emlékezetének fenntartása különösképpen a szívügye volt mindig is, és az, hogy a pápai temetőkertek közül ne legyen elfelejtve az egykori felsővárosi sem, ahová szintén temettek honvédeket.

Nyugodtan kijelenthető, hogy Huszár János bácsi méltó utóda a 90 éve elhunyt Kis Ernőnek, Pápa legelső helytörténészének, a város első '48-as emlékápolójának – mondta el Kerecsényi Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!