Hírek

2013.01.18. 13:08

Pedagógus-életpálya modellező szakkör

Nem irigylem Hoffmann Rózsát. Egyrészt azért, mert volt pedagógusként bizonyára érzi, átéli mindazon problémákat, amelyekkel a maiak szembesülnek.

Nagy Imre

Másrészt azért, mert ezeknek a problémáknak ő a megalkotója, hiszen ezt várják el tőle odafenn. A köznevelési és oktatási rendszer átalakításának szükségességét persze senki sem vitatja, ennek eredményeire azonban csak az elkövetkező néhány év mondhat áment.

Most úgy tűnik, államtitkár asszonyt több támadás, mint elismerés éri. Akkor is, ha egyik interjújában úgy nyilatkozott, ígéreteit, amíg rajta múlnak, betartja. Úgy látszik, néhány eddig tett sajnos nem rajta múlt, néhány várt határidő nem miatta módosult. Ám most itt a következő: szeptemberben az új bértáblával együtt elindulhat az új pedagógus-életpálya modell.

Ismét működik tehát az a bizonyos mézesmadzag-effektus, aminek sok pedagógus számtalanszor bedőlt már. Mert aki az iskolák államosítását sikertörténetként könyveli el, aki az érdekvédőkkel történt tárgyalásokat eredményesnek ítéli, annak a szájából hangozhatna hiteltelenül is az, hogy a pedagógusok béremelése sokkal nagyobb mértékű lesz, mint amekkorát az egész közszférának követelnek. Vagy ez csak újabb megosztása a társadalomnak? Nem hiszem.

Hoffmann Rózsa pontosan tudja, mire van szükségük a mai pedagógusoknak. Kiszámíthatóságra, erkölcsi megbecsülésre, biztos megélhetésre, és „korszerű, igazságos, az alaptörvényünkből eredeztetett értékrendet közvetítő, a tanulási, fejlődési esélyeket mindenütt egyformán felkínáló rendszerre”. Hogy ezt mikor érjük el, az már egy másik történet. De az alapokat lerakták, kőbe vésték. Kissé kapkodva ugyan, de ehhez már lassan hozzászoktunk. Hoffmann Rózsa nem mond le. Feladatot kapott Magyarország miniszterelnökétől. Így a változtatás joga a megbízót illeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!