Hírek

2017.06.06. 11:58

Pünkösdhétvége: nyolc ittas vezetőt fogtak két nap alatt

Megyei körkép – Pünkösdvasárnap a megyei rendőrök két személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, nyolc főt fogtak el, köztük négy személyt ittas vezetésen, egy embert lopáson értek, biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.

Napló-információ

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei vasárnap délelőtt Balatonkenese belterületén igazoltatták B. József budapesti lakost is, akivel szemben a Fővárosi Törvényszék körözést bocsátott ki, mivel nem kezdte meg a rá kiszabott közérdekű munkát. A férfit az egyenruhások a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. Pünkösdhétfőn a rendőrség három személyt fogott el, három személyt állított elő. Az ajkai járőrök június 5-e délelőtt, Devecser belterületén igazoltattak egy ittas sofőrt, ellene büntetőeljárás indult. A nap folyamán további három gépjárművezetőt állítottak elő ittas járművezetés gyanúja miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!