Hírek

2009.03.19. 03:28

Rabló testvérpár

<b>Veszprém</b> - A szabadulásuk után nem sokkal bűncselekményt követett el az a testvérpár, akiket a rendőrök többek között rablással és lopással gyanúsítanak.

Halmos György

Szövetes Gábor, a veszprémi kapitányság vizsgálati osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy a 19 és 20 éves fiatalok fegyveres rablásért voltak elítélve, egy játékpisztollyal rabolták ki Veszprémben a Fecske utcai ABC-t. 

A nyomozás jelenlegi állása szerint néhány hete a Halle utcában ők rámolták ki a non-stop boltot. A rendőrök az egyik testvért menekülés közben fogták el, másikat pedig Várpalotán a zsákmányolt összeggel.

Egy várpalotai rablással is gyanúsítja a rendőrség a két fiatalembert: elvitték a pénztárgépet az éjjel-nappali boltból. Továbbá egy betörést is a számlájukra írnak. Egyikük az Interspar mögötti jégpályán dolgozott, és a rendőrség gyanúja szerint ő adta bátyjának a tippet, a ponyvát kivágva szerezzék meg a büfé bevételét. A betörés során 140 ezer forintot vitt el a tettes. 

A rendőrség vizsgálja azt is, hogy a testvérek követtek-e el más bűncselekményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!