Hírek

2013.12.10. 18:45

Sikeres továbbképzés a közigazgatásban

Veszprém - A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kormányablak-ügyintézői képzésének sikeres elvégzése után 125-en vehettek át oklevelet kedden a megyeháza Szent István termében.

Marton Attila

A képzést felsőfokú végzettségű hallgatók végezték el, a novemberben véget ért tíz hónapos képzés alatt öt modul ismereteit kellett megtanulniuk, a sikeres záróvizsga után pedig részt vettek egy negyvenórás fejlesztő képzésen, valamint ügyfélszolgálati készségfejlesztő gyakorlatokon is, ahol probléma- és stresszkezelési technikákat is elsajátítottak. Dr. Vadlek Krisztina, a Veszprém Megyei Kormányhivatal igazgatója köszöntőjében felelevenítette a közigazgatási rendszer át-alakításának állomásait. Hangsúlyozta, két éve 29 helyszínen létrejöttek az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok, a kormányablakok. Jövőre a mostani egy helyett a megyében 15 kormányablak működik majd, a megyeszékhely és a járási székhelyek mellett Balatonfűzfőn és Herenden is. Minden jó kapcsolat a bizalmon alapszik, s így van ez az állam és a polgár kapcsolatában is: akkor jó a viszony, ha bízhatunk abban, hogy az adóforintjainkból működő állam gyorsan, hatékonyan, az érdekeinket figyelembe véve intézi az ügyeinket, tette hozzá.

Klotz Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vizsgaközpontjának vezetője méltatta a képzésben részt vevők hozzáállását és eredményeit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!