Hírek

2017.04.20. 18:45

Javítottak a murvás utak állapotán Pápán

Pápa - A város több murvás, kavicsos útján javítási, karbantartási munkákat végzett a Városgondnokság az elmúlt idő-szakban.

Polgár Tibor

Az érintett szakaszok többsége az Öreghegyben, a Kishegyben és a Törzsökhegyben található, de dolgoztak például a Várkertfürdő és a Bocsor utca környékén, továbbá egyebek mellett a Kőrösi, a Csoknyai és a Fenyves utcában. Az útjavítási munkák közel másfél hétig tartottak.

- Az előző évben négy alkalommal végeztünk javításokat, karbantartást az Öreghegy, a Kishegy és a Törzsökhegy útjain, valamint a város murvás utcáiban.

Ezt tervezzük idén is, az első útjavítást már megvalósítottuk - nyilatkozta a Naplónak Bakó István, a Városgondnokság igazgatója. Mint mondta, a tavalyihoz hasonlóan gréderrel és úthengerrel egyengették az utakat, ahol pedig a csaknem 9 méter hosszú gréder nem fér el, ott saját gépekkel dolgoztak.

Az intézményvezető megjegyezte, könnyebbség volt számukra, hogy az idei csapadékszegény, fagyos tél miatt ezúttal kevesebb kár keletkezett a murvás utakon. Bakó István kiemelte, a rendszeres és alapos karbantartás, gréderezés az évek folyamán javítja az utak minőségét, állapotát, de persze ezek sosem lesznek olyan minőségűek, mint a betonos, aszfaltos felületek.

Gréder segítségével sokkal hatékonyabban lehet elvégezni a murvás, kavicsos utak karbantartását
Fotó: Polgár Tibor

A helyiek közül egyébként többen kérték, hogy a Városgondnokság szállítson ki az érintett utcákba néhány köbméter murvát, amit aztán a lakosok bedolgoznak az utakon keletkező kisebb kátyúkba. Így is történt, Bakó István pedig példaértékűnek nevezte ezt az együttműködést a lakossággal.

- A Városgondnokság munkája akkor ér sokat, ha együtt tudunk dolgozni a lakossággal, közösen tudunk eredményt elérni. Erre remek példa, hogy az utak karbantartásában a hegyekben élők is partnerek, jól működik a közös felelősségvállalás, a város által adott murva mindig a kátyúkba került - fűzte hozzá Bakó István. Az igazgató lapunk kérdésére elárulta: a murvás, kavicsos felületeket érintő legutóbbi karbantartási munkák mintegy kétmillió forintba kerültek.

Hangsúlyozta, az útjavításoknak természetesen lesznek újabb állomásai 2017-ben, hamarosan megkezdődik a meleg aszfaltos kátyúzás is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!