Hírek

2014.03.06. 18:39

Sokan torkoskodtak

Tizenhárom település huszonnégy vendéglátóhelyén lehetett torkoskodni csütörtökön Veszprém megyében.

Győrffy Árpád

A múlt évi 35 üzlethez képest jelentős a visszaesés a kínálatban, de sok vendég így is ki tudta használni a félárú fogyasztás lehetőségét. A veszprémi Elefánt étterem és az Óváros étterem például már napokkal korábban kitette a megtelt táblát az akció internetes honlapjára. A Daiquiri Cukrászda Kávéház és Bárban például érthetően nem a déli és az esti, hanem a délutáni időszak hozta a több vendéget.

Amíg egy város közepén lévő vendéglő napközben is teltházat produkálhatott, addig az üdülőterületek és az inkább nyáron forgalmas utak mellett elsősorban az esti órákban nőtt meg a forgalom a helyben és környéken élőknek köszönhetően. Persze itt is, helytől, üzlettől függően nagy különbségek voltak. A településektől távol lévő almádi Natúrkert étteremben például a délelőtt 10 és este hét közötti időszakban már napokkal korábban megtelt minden asztal a telefonos vagy éppen személyes foglalással. Hasonlóan nagy volt az érdeklődés a Határ étteremben is, pedig szezonon kívül ez is inkább kiesik a nagyobb forgalomból. Itt délben és a 16-tól este 20 óráig tartó idősávban alakult ki teltház már az előfoglalásokkal.

A füredi Royal Pub étteremben a délutáni óráktól egészen este tizenegyig volt csúcson a forgalom. Az akali fék vendéglőben is inkább az esti órákra vártak több vendéget. Ilyenkor elsősorban a helyiek és a környékbeliek használják ki itt is a lehetőséget.

Régóta résztvevője a programnak a révfülöpi Tóth vendéglő is, ahol csütörtöki teltház miatt pénteken megismétlik a félárú akciót.
A vendéglősök szerint egy ilyen akció akár közvetlen hasznot is hozhat, de a többségük úgy véli, hogy a pozitív hatása inkább hosszabb távon érezhető a visszatérő vendégek és a pozitívabb megítélés miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!