Hírek

2009.09.19. 02:28

Sokkoló adatok

Budapest - Az önkormányzati és az állami cégek vezetőinek fizetése, valamint juttatásai sokkolóan hatnak az állampolgárokra, az ada- tok tovább növelhetik az amúgy is jelentős bérfeszültséget.

Halmos György

Erről Kern Tamás, a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa nyilatkozott. Elmondta, hogy a fizetési adatok nyilvánosságra hozatalában jelentős szerepet játszhatott a hónapok óta tartó BKV-botrány. A közlekedési céggel kapcsolatos ügyek miatt (amelyek napvilágra kerülése a fővárosi SZDSZ-MSZP vagy a szocialisták belső harcaira vezethetőek vissza) nagyon erős nyomás volt a kormányon. A kabinbet deklarálta, hogy szakértői kormányként tevékenykedik, megkülönböztetve magát a párttól, ezért választ kellett adni erre a kedélyeket hónapok óta borzoló helyzetre, ami a fizetések nyilvánosságra hozatala volt. - Ennek a következményei beláthatatlanok, hiszen a magyar társadalom tagjai a rendszerváltás óta először most szembesültek az állami felső vezetői fizetésekkel. Az adatok nyilvánosságra hozatala gőzleeresztés is lehet, azonban ha az ellenzék jól kommunikál ebben a helyzetben, könnyen visszacsaphat a gőz.

A politikai osztálynak válaszokat kell adnia a jelenlegi helyzetre, hiszen ezek a juttatások a gazdasági válság kellős közepén nagyon sok ember számára irritálóak. Ha adósak maradnak a válasszal vagy az nem lesz egyértelmű, akkor a politika nem tud szabadulni a korrupció bélyegétől, attól, hogy bizonyos cégekre pártkifizető eszközként tekintenek az emberek. Mindez a Jobbik további erősödéséhez vezet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!