Hírek

2012.10.27. 13:45

Solti Györgyre emlékeztek

Balatonfőkajár - Lady Valerie Solti, a világhírű karmester, Solti György - Sir Georg Solti - özvegye látogatott el a szombaton délelőtt a településre, ahonnan férjének felmenői származtak.

Halmos György

A háromnapos látogatáson Magyarországon tartózkodó Lady Valerie Solti csütörtökön a Liszt Ferenc Zeneművészeti akadémia vendége volt, pénteken Solti György születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Állami Operaház Solti-kiállítását nyitotta meg, szombaton délelőtt Balatonfőkajárra látogatott, majd este néhai férje szellemi hagyatékának ápolásáért a magyar kultúra és a magyar tehetségek támogatásáért a kormányfőtől a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést veszi át.



Lady Valerie Solti koszorút helyezett el Balatonfőkajár főterén lévő, Solti György legutolsó, 1997. júniusi látogatásakor ültettet fánál, majd kilátogatott a zsidótemetőbe, ahol férje nagyapjának sírja található. Solti György özvegye a megemlékezés előtt rövid beszélgetésen vett részt a közösségi házban, ahol Forró Zsolt polgármester és a képviselő-testület köszöntötte. A beszélgetés során kiderült, hogy Solti György felmenői levéltári adatok szerint legalább 500 éve a településen éltek, mai is élnek a településen olyan idősek, akik emlékeznek a Stern családra (mielőtt Soltira magyarosították nevűket így hívták a famíliát), akik nagy megbecsülésnek örvendtek a környéken.

A családnak volt egy malma és egy péksége is, sőt a máig meglévő könyvtárat Stern Mór, Solti György nagyapja alapította. Lady Valeire Solti elmondta, hogy negyedik alkalommal jár a településen, legutolsó, 15 évvel ezelőtti látogatása óta látatóan sokat fejlődött a település. (Először egyébként 1966-ban jártak Balatonfőkajáron.) A beszélgetés után a helyi református iskola növendékei műsort adtak Lady Valerienek, verset szavaltak, hangszeres zeneművet játszottak és énekeltek. A vendég magyarul köszönte meg a gyerekeknek a színvonalas előadást és úgy fogalmazott: férje nagyon örült volna, ha hallhatja ezt az előadást, minden bizonnyal az eddigi magyarországi programok és előadások közül ez tetszett volna neki a legjobban. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés során arról is szólt, hogy ötéves unokája, György most éppen csellón tanul, „de még nem megy olyan jól neki”. Férje kapcsán azt hangsúlyozta, hogy bár ő muzsikus volt, soha nem veszítette el a kapcsolatát a földdel; a föld nagyon közel állt a szívéhez. 



- Világhírű zenész volt, de lélekben megmaradt idevalósinak – fogalmazott. A beszélgetés végén ígéretet tett arra is, hogy hamarosan unokáival is ellátogatnak Balatonfőkajárra.

Lady Valerie Solti a Solti György emlékére létrehozott nemzetközi alapítványt vezeti, amely fiatal zenei tehetségeket támogat. Lady Valerie Soltit főkajári látogatására elkísérte Bogyay Katalin az UNESCO magyarországi nagykövete is.

Az UNESCO az idei évet Solti György, a 20. század második felének legnagyobb karmestere születése centenáriumának szenteli.

Solti György a XX század egyik legnagyobb karmester-egyénisége, száz éve, 1912. október 21-én született Budapesten, és 1997-ben halt meg Antibes-ben. Ötévesen már zongorázott, első koncertjét tizenkét évesen adta. Zsidó származása miatt emigrálnia kellett, 1939–1945 között Svájcban élt. A legjelentősebb és legelismertebb szimfonikus zenekarokat vezette, nevéhez fűződik, hogy a világ legjobb társulatai közé emelte a londoni Royal Opera House-t. Kiváló hanglemez-dirigensként tartják számon, 31 Grammy-díjat kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!