Hírek

2017.05.25. 07:40

Sövényt telepítettek társadalmi munkában Barnagon

Gyors növekedésű sövényből közel ötezer tövet ültettek el mintegy 250 méter hosszú szakaszon a Faluház közösségi terének szélén.

Molnár Sándor

Horváth Zoltán polgármester elmondta, hogy a területet jelenleg csak akkor használják, ha a játszóterén gyerekek játszanak, vagy a falunapi programokat tartják még itt. Szeretnék tovább bővíteni a terület funkcióit, lehetőséget teremtve például sátoroztatásra, közösségi illetve sportrendezvények megtartására.

Fotó: Horváth Zoltán

Közel negyvenen vettek részt a helyeik közül a társadalmi munkában, amelynek során sövényt ültettek azzal a céllal, hogy a később megrendezésre kerülő programok ne zavarják a szomszédokat.

A helyi vállalkozók közül volt, aki virágpalántákkal és volt, aki szerszámokkal, gépekkel segítette a munkát. Az ültetés jó időben, vidám hangulatban zajlott, és ami még fontosabb, a tervezett munkákat el is végezték a falu lakói.

Fotó: Horváth Zoltán

Egy hónapon belül szeretnének még kerítést építeni a ravatalozó és a katolikus temető köré ugyancsak társadalmi munkában. Készülnek egy kültéri vizesblokk és sportpálya kialakítására is, amelyre két éve nyert pályázati pénzt az önkormányzat és ez év augusztusára várható az ünnepélyes átadása.

Fotó: Horváth Zoltán

A polgármester elmondta még, hogy jelenleg két TOP-os pályázat beadásának az előkészületei zajlanak. Az egyik a Faluház energetikai felújítására irányul ( beleértve a szigetelést, ablakcserét, fűtéskorszerűsítést ) a másik pályázat az utak és járdák felújítását célozza meg. A Faluház felújításával többek között az is a céljuk, hogy a rezsi költséget és a kiadásokat minimálisra csökkentsék, illetve rendezvények helyszíneként bevételt tudjanak termelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!