Hírek

2013.12.07. 12:58

Sportverseny és faültetés

Várpalota - Immár harmadik alkalommal szervezett sportnapot a városban működő civil szervezeteknek a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör (VOBK).

Szabó Péter Dániel

Pócsik József igazgató (középen) vezetésével ültették el az olimpiai baráti kör tagjai a tölgyfacsemetét a Bartos iskola udvarán

A napokban tartott jó hangulatú versengésnek ezúttal is a Bartos Sándor Általános Iskola adott otthont. A résztvevők három sportágban: asztaliteniszben, sakkban és tekében mérhették össze tudásukat, öt civil szervezet képviseletében összesen harmincöten. Asztaliteniszben Merse Jenő (Rákóczi Telepi Baráti Kör) győzött, sakkban Bartók Géza (Gábor Áron Nyugállományúak Klubja) bizonyult a legjobbnak, míg tekében, ahol huszonhárom versenyző állt rajthoz Kuczi Mária, illetve Medve József (mindketten Egészséges Szívért Egyesület) vehették át az első helyezésért járó díjat. A verseny vándordíját, amelyet még 2012-ben Jákli Tivadar önkormányzati képviselő ajánlott fel, is az Egészséges Szívért Közhasznú Egyesület nyerte el, ugyanis tagjaik szerezték a legtöbb pontot az egyéni versenyek során.

Komoly sakkpartik zajlottak a Bartos iskolában. Elöl Major Róbert és Csendes Géza, hátul Poór Gyula és Miklós László látható

Azok részére, akik nem versenyeztek, egy túrát szervezett a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör. A vállalkozó kedvűek Szukics Tibor vezetésével a Várpalota-Öskü-Pétfürdő-Várpalota útvonalon járták be a környéket. A nap jelentős eseménye volt egy tölgyfa csemete elültetése, amelyet még 2008-ban Nyíradonyban kapott a VOBK. _ Ez a csemete annak a tölgyfának a „fia", amelyet Harangi Imre kapott 1936-ban Berlinben az olimpiai győzelme után. A nyíradonyi olimpiai kör tagjai makkból eredeztették a csemetéket, így jutottunk hozzá mi is egyhez, amelyet elnökünk, Poór Gyula gondozott eddig a kertjében. Mivel Harangi Imre idén lenne 100 éves, ezért a fát a Bartos iskolának ajándékoztuk, s elültettük az intézmény udvarán _ mondta el lapunknak Miklós László, a baráti kör tikára.

Címkék#várpalota

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!