Hírek

2013.01.23. 12:38

Straub Dezső nem nagy halra, hanem élményre hajt

A vén Dunán nevelkedett az örökifjú sporttárs, majd a Balaton szerelmese lett. Straub Dezső nem a nagy halat, hanem az élményt, a természet szépségét keresi a vízparton. Erről vallott lapunknak is.

Tremmer Tamás

Ki tudja, hányszor derültünk már Straub Dezső sziporkázó humorán a színpadon és a televízió képernyőjén egyaránt. Azt viszont kevesebben tudják a Jászai Mari-díjas művészről, hogy a vizek szerelmese és imád horgászni. A tízéves Pannónia Kulturális Központ közönsége viszont tisztában volt ezzel, amikor a hét elején a Vízimúzeumban járt, el is várták, hogy a kulturális műsorát horgászpoénokkal fűszerezze. Derültségből nem volt hiány. A horgász-színművész a fellépés előtt nyilatkozott a Naplónak.

Amikor arról kérdeztük, a horgászat szeretete mikor és miként vert gyökeret a zsigereiben, amolyan straubos választ adott: „Egy hatvan év feletti ember esetében ki a túró emlékszik már arra?!” Ide, s tova, fél évszázad köti a vizekhez. Visszaemlékezett, ahogy hátulgombolósként álltak a Duna partján és bámulták a csodaszép vizet, amelyben annyi hal volt, hogy azt a mai emberek el sem tudnák képzelni.


- Naplementénél az Erzsébet-híd alatt a töréseknél annyi sneci gyűlt össze, hogy amerre néztünk, csak halat láttunk. Százszámra fogták a küszöket olyan zsinórral és horgokkal, amiket ma pontyozni használunk. Az átlagos méretük húsz centin felül volt! - emlékezett Straub.

 

 

Straub Dezső a Pannóniában elmondta: élvezi, ahogy jön fel a nap, nézi a fényeket, a halraj vonulását (Fotó: Penovác Károly)

 

Látszik rajta, ahogy átlényegül, lelki szemei előtt újra ott áll a Duna partján, s nézi a hullámzó vizet, a benne megcsillanó kishalakat. Elárulta, nem ő volt a család első horgásza. Nagyapja győri, a környék pedig ma is bővelkedik legendás vizekben. Tőle sajátította el az alapismereteket, aminek már több mint ötven esztendeje.

- A horgászat nagyon nagy dolog, aki ebbe nem kóstolt bele, nem tudja, miről is szól valójában. Sokan mondják, nem vagyok én hülye, hogy órákat ücsörögjek a parton! De erről szó sincs! Egy ragadozó horgász kilométereket tesz meg a parton. De a békés halra pecázókra sem a helyben dekkolás a jellemző. Sok mindet lehet csinálni ezzel a gyönyörű sporttal - mondja a művész.

Szerinte az egésznek a lényege a természettel való együtt lélegzés. Amikor túlhajtja magát – ez régebben gyakrabban megtörtént – szokott olyanokat csinálni, hogy beül a csónakba, s csak megy körbe-körbe. Az ember hozza magával otthonról az őrületet, de a csónak, a szél és a víz ezt nem hagyja, a vízpartnak megvan a saját tempója - fogalmaz.

A pecások tudják, az ember minél hamarabb szeretne kiérni a partra, mert minél előbb bent van a horog a vízben, annál nagyobb a halfogás esélye. Előfordult vele, hogy már hajnali 4 órakor csónakban ült, s 11 órakor arra eszmélt: nincs is megkötve az első horog! Az ember magára marad a természetben, élvezi, ahogy jön fel a nap,  nézi a fényeket, a halraj vonulását, észre sem veszi az idő múlását. Azt tapasztalta, amikor kint ül a parton, a problémái, a gondja, anélkül, hogy tudatosulnának benne, maguktól megoldódnak. Relaxált állapotba kerül az ember, amit akár horgászatnak is nevezhetünk. Ez a horgászat lényege, csodája, gyönyörűsége - véli Straub Dezső.

 

 

 

Ma már szinte csak ragadozóra horgászik. A barátai beszélték rá, így lett több színésztársával együtt (Méhes László, Józsa Imre, Harmath Imre) a Balzer csapat tagja. Versenyeken az adott körülmények között, az adott helyzetben, a lehetőségeket felhasználva a legtöbb halat kívánják megfogni. A nagy hal soha nem inspirálta. Ha a színészcsapattal profi horgászokat utasítottak maguk mögé, nos, az maga volt a boldogság! Nagyon jó hangulatú versenyeken szoktak részt venni. Ők legalábbis mindig jól érezték magukat

Sajnálattal állapította meg, sokkal kevesebb időt tud a vízparton tölteni, mint amennyit szeretne. A horgászattal való foglalatoskodást akár hivatásszerűen is el tudná képzelni. De sajnos még nem fizetnek érte annyit, mint egy versért A peca nagyon fontos az életében! A családja nem csinálja, de megérti, hogy neki erre szüksége van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!