Hírek

2011.02.02. 09:42

Szabad út a kőszállító autóknak

Zirc - Nagy vita után a képviselők többsége szabad utat adott a város határában, a borzavári út mellé tervezett kőbánya megnyitásának a testület hétfő esti ülésén.

Győrffy Árpád

Mint korábban már írtunk róla, a robbantás nélkül bányászott követ építőanyagnak szeretnék feldolgozni, az ígéretek szerint naponta hat-hét teherautóval szállítanának át belőle a városon. A leginkább érintett Borzavári úti és Deák Ferenc utcai lakók aláírás gyűjtéssel próbálták a testület figyelmét felhívni a szerintük várható gondokra.

Szót emeltek a zirciek a fokozódó balesetveszély, a környezetszennyezés, a házak várható leromlása és elértéktelenedése miatt. A félelmeket osztotta több képviselő is, köztük a Beke Gyuláné lemondásának köszönhetően újra a testületbe került Horváth László, akik korábban az SZDSZ színeiben a polgármesteri tisztséget is betöltötte.
 
Ottó Péter polgármester és több képviselő úgy vélte, hogy a forgalom emelkedés nem növeli meg túlzottan a környezet terhelését, az új munkahelyek létesítése, az adó- és a vállalkozók által vállalt külön támogatás a bányanyitás engedélyezése mellett szól.
 
A vitát záró nép szerinti szavazásnál Horváth László, Kasper Ágota nemmel szavazott, Lingl Zoltán tartózkodott, hat képviselő támogatta a bánya megnyitását. A jóváhagyott szerződés szerint a cég naponta 132 tonna kőzetet szállíthat el a bányából, minden tonna után 55 forint támogatást fizet a városnak. Amennyiben túllépné a napi 132, vagy környezetvédelmi engedélyben szereplő évi 34 ezer tonnát, akkor az ezt meghaladó kőzetmennyiség minden megkezdett tonnájáért ötezer forintot kell fizetnie. A vállalkozás kötelezettséget vállalt arra is, hogy ugyanolyan jellemzők esetén a zirci munkavállalókat részesíti előnyben a felvételnél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!