Hírek

2013.07.18. 17:08

Szabadidőpark és kamerarendszer

Séd-parti vízi- és szabadidőparkot, valamint prevenciós céllal telepített térfigyelő kamerarendszert adott át csütörtökön Berhidán Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Szabó Péter Dániel

- A mai nap ünnep Berhida számára. Olyan közösségi tér jött létre ugyanis a településen, ami minden itt élőnek kedvenc helye lehet, jól szolgálhatja kikapcsolódásukat. Külön öröm, hogy a Belügyminisztérium támogatásával 20 kamerából álló térfigyelő rendszert is átadhatunk a mai napon, ami az egész város, közte a szép kivitelű szabadidőpark biztonságát is szavatolja - mondta el az ünnepségen Kontrát Károly.

Pergő Margit polgármester elmondta, a próbaüzem alatt az elmúlt fél évben a berhidai emberek megszerették a parkot, magukénak érzik a területet. A közel 50 millió forintos összköltségű beruházásra 38,5 milliót nyertek a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Leader Egyesület pályázatán, s már a fejlesztés következő ütemét tervezik.

 

Pergő Margit polgármester és Kontrát Károly államtitkár adta át hivatalosan a vízi- és szabadidőparkot, valamint a kamerarendszert (Fotó: Szabó Péter Dániel)



Vizesblokkal ellátott közösségi épületet, közös sütésekre alkalmas kemencét építenének a környező önkormányzati területekre, de parkolók kialakítását is tervezik. A 20 kamerából álló térfigyelő rendszer összesen mintegy 10 millió forintba került, a beruházás jelentős részét minisztériumi forrásból fedezte a város.

A kamerák célja a bűnesetek megelőzése, hangsúlyozta a polgármester, ennek megfelelően került ilyen berendezés a parkba, az iskolákhoz, a polgármesteri hivatalhoz és a szőlőhegyre kivezető utak mellé is. A csütörtöki átadási ünnepségen a berhidai kertbarátok ízletes lekvárjait is megkóstolhatták a vendégek, de színvonalas kulturális műsort is láthatott a közönség, fellépett a Berhida Nyugdíjas Klub pom-pom együttese, valamint Lendvai Anna énekes, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola negyedik osztályos diákja is.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!