Hírek

2013.07.17. 12:17

Szakemberek járták be az épülő Hangvillát

Veszprém – Egyedülálló szakmai napot szervezett a megyei mérnöki kamara, annak keretén belül szakemberek, építészek és statikusok szerdán megtekinthették az épülőben lévő, szerkezetkész Hangvillát.

Halmos György

A kamara elnöke, Zalavári István, aki egyben az építészeti és statikai feladatokat elvégző I-Quadrat Hungária Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a hatvan érdeklődő három csoportban, egyrészt a kivitelezőtől, másrészt a tervezőktől, Albócziné Ábrahám Gabriellától és Anthony Gall-tól hallhattak első kézből információkat az épületről, megtekinthették az átépítés jelenlegi fázisát, de bemutatták az alkalmazott újdonságokat, és szó esett a felmerült problémák áthidalásáról.

Megjegyezte, hogy Anthony Gall nevéhez fűződik a „kávédarálónak” nevezett bejárati előcsarnok, ő tervezte, találta ki. Az eredeti terveken némileg finomítani kellett, de az alapkoncepció megmaradt – tette hozzá. A legnagyobb gondot az épületnél nemcsak az építészeti bravúr megoldása jelentette, hanem a nem látható részek, mint a mozi, hiszen egy 300-400 fő befogadóképességű hangversenytermet kellett kialakítani, amelynek legfontosabb kritériuma az akusztika.



Az elnök beszélt arról is, hogy a terem feladata is többrétű, hiszen eredeti funkciója mellett színházi előadásokra is alkalmasnak kell lennie, így ezeket az igényeket is figyelembe kellett venni a tervezésnél, és az is szempont volt, hogy alkalmanként társasági eseményeket is rendezhessenek itt.

Zalavári István megemlítette, a Séd mozi épülete tulajdonképpen egy vasbeton doboz volt, ezért első lépésben hatalmas nyílásokat kellett azon vágni, ennek a statikai, tartószerkezeti gondjai elég jelentősek voltak, sok előre nem látható költséget jelentettek. A kivitelezőnek az okozott gondot, hogy nem volt felvonulási terület, például amikor a hátsó próbaterembe beemelték az előregyártott födémeket, le kellett zárni a kórház utcáját éjszakára.



A talaj részben okozott problémákat, a volt mozi épülete sziklába van belerobbantva; az ügyészség felől a Brusznyai utcában nagyon magasan van a szikla a megyeháza felől pedig nagyon mélyen, tíz méteres a szintkülönbség. Az épületet a kor igényeinek megfelel, több területen azonban kompromisszumot kellett kötni, ami csökkentette a költségeket. Zalavári István megemlítette, hogy az építésnél viszonylag ritkán alkalmazott technikát is alkalmaztak, a nézőtér meghosszabbításához egy speciális aláfeszített szerkezetet alkalmaznak, ami viszonylag ritkán készül épületen belül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!