Hírek

2013.12.05. 19:10

Az Eddában százszázalékosan ég a szenvedély

A Napló szervezésében december 19-én a Veszprém Arénában lép fel az Edda. A számos különlegességet ígérő koncertről és a jövőre negyvenéves jubileumát ünneplő együttesről a frontemberrel, Pataky Attilával beszélgettünk.

Marton Attila

– Hogyan készülnek a veszprémi koncertre?

– Májustól szeptemberig turnéztunk, nagyjából hetvenszer léptünk fel, októberben szabadságon voltunk, akkor kipihentünk magunkat. A nyári formánkat átmentjük erre a fellépésre is, sőt, megpróbálunk rátenni még egy lapáttal. A koncerteken mindig a pillanathoz alkalmazkodom, ezért is szoktam azt mondani, hogy a rockzene a pillanat varázsa. Nem merev a struktúra a veszprémi koncertnél sem, bár konkrétabb lesz a program, hiszen három dalt adunk elő a megyekórussal, a Vastag testvérekkel pedig kettőt. Ajándékképpen hozzuk még a zenekar dalaiból írt A kör című musical szereplőit is Pintér Tiborral, aki a város szülötte. Extra este lesz, az biztos.

Pataky Attila: Boldog vagyok, kellünk a közönségnek (Fotó: Penovác Károly)

– Milyen emlékei fűzik a zenekart a városhoz és a megyéhez?

– A menyasszonyom veszprémi, így nekem van személyes, privát kötődésem is. Nagyon szeretem a várost, komoly történelmi emlékeket, időket őriz, és persze imádom Nagy Lacit és a kézilabdacsapatot. Szeretem a teljesítményt, ha valaki nemcsak dumál, hanem le is rak valamit az asztalra. Van miért lelkesedni Veszprémben. Emlékezetesek számunkra a cseszneki bulik, rengetegszer felléptünk ott.

– Jövőre lesz negyvenéves az Edda. Hogyan ünneplik meg az évfordulót?

– Egyelőre nem mélyedtünk el ebben a kérdésben a zenekarral, hiszen ez inkább hozzám kötődik. Én vagyok az, aki 1974-ben Miskolci Műszaki Egyetemen megkaptam a zenekar vezetését, vagyis én viszem az Eddát azóta, a többi zenésztársam különböző ideje van a zenekarral, igaz, Gömöri Zsolt például már 28 éve tagja az együttesnek, és azóta a szerzőtársam. Ez gombócból se kevés. A legrövidebb ideje a dobos van velünk, de már ő is 18 éve, vagyis elég állandó a zenekar. Boldog vagyok, hogy kellünk a közönségnek. Az egyik legnagyszerűbb, hogy a zenekaromban százszázalékosan ég a szenvedély. Láttam olyan zenekarokat, akik mechanikusan működnek, attól én irtózom. Ha mi is ebbe a hibába esnénk, azonnal abbahagynánk.

– Mit lehet tudni a terveikről? Lesz folytatása A kör című musicalnek?

– Folyamatosan írom a dalokat, a tavaly Inog a világ címmel megjelent album óta 28 dalt írtam. A szerzőtársakkal eldöntjük, hogy tavaszra kihozzuk-e a 32. albumot, vagy csak ősszel. Hosszú évek óta az új dalok közül kettőt-hármat a lemez megjelenése előtt már játszunk a koncerteken. Amikor összeállt A kör musical a lelkemben, akkor azt terveztem, hogy trilógia lesz belőle, nagyjából másfél évenként készülnének el a részei, és persze a dalainkra épülnének. Ezen is dolgozunk, de mindig a következő feladat a legfontosabb, talán ez az egyik Edda-titok is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!