Hírek

2017.02.09. 18:55

Százmilliókat sikkasztott a volt gazdasági igazgató - Kilenc évre ítélték

Gazdasági igazgatóként két cégnél összesen mintegy 673 millió forintot sikkasztott el tizenegy év alatt az a középkorú nő, akit ezért több mint kilenc évre ítélt el elsőfokon a Veszprémi Törvényszék.

Marton Attila

S. Viktória Katalin vádlott 2000-től tíz éven át dolgozott a Nike Fiocchi Kft.-nél (amely később Haltech Kft. néven működött tovább) gazdasági vezetőként. 2003-tól rendszeresen, akár havonta többször adott utasítást munkatársainak, vagy járt el maga, és vett le különböző, de jellemzően több százezer forint értékű vagy akár milliós nagyságrendű összegeket a cég bankszámlájáról. A pénzt bevételezték a pénztárba, ám az összeg nagyobb részét a vádlott a vállalkozás gazdasági tevékenységén kívül eső ismeretlen célokra fordította.

S. Viktória Katalin annak érdekében, hogy leleplezze a pénztárhiányt, saját maga készített és adott át a pénzügyi vezetőnek és a könyvelőnek hamis számlákat. A pénzfelvételek száma és összege fokozatosan nőtt, 2006-tól már havonta elérte vagy meghaladta akár a húszmillió forintot is. A vádlott 2003 és 2010 között közel 604 millió forintot tulajdonított el. Védekezésében arról beszélt, az összeg egy részét túlórapénzek kifizetésére fordították, míg másik részét pályázatokon használták fel – kenőpénzként. A 48 éves, nemesvámosi vádlott védekezését a törvényszék nem fogadta el.

Szabó Györgyi bírónő (balra) az ügy korábbi tárgyalásán
Fotó: Penovác Károly

S. Viktória Katalin 2010 nyarától a Veszprémi Erdőgazdasági Zrt.-nél (Verga Zrt.) kezdett el dolgozni gazdasági igazgatóként, később vezérigazgató-helyettes lett. A cég bankkártyájával felvett összegeket nem a társaság működésére fordította. Az így keletkezett hiányt kétféleképpen leplezte: a cég partnerei által kibocsátott számlákat kézzel meghamisította úgy, hogy a számlán szereplő összeg elé odaírt egy vagy több számjegyet. Például egy pékségtől kapott számlán az eredetileg szereplő 2979 forintos összeg helyett a „javítás" után 232 979 forint szerepelt.

Egy másik módszerként fiktív számlákat állított ki azon társaságok nevében, amelyek kapcsolatban álltak a Verga Zrt.-vel, miközben a számlákon szereplő gazdasági események a valóságban nem történtek meg: sem a bélyegző lenyomata, sem a számla formája nem egyezett meg a kibocsátóként feltüntetett társaságokéval. A vádlott 2011 októberétől 2014 decemberéig összesen 69,2 millió forintot tulajdonított el.

A Veszprémi Törvényszéken tett vallomásában a vádlott elismerte a számlák javítását, de arról beszélt, az összegeket a társaság akkori vezérigazgatója kérte tőle, ám ez a tárgyaláson nem igazolódott be. Elhangzott, a munkahelyi stressz miatt vásárlási mánia lett úrrá rajta, az összegekből ruhákat, táskákat, cipőket vásárolt.

A Veszprémi Törvényszék Szabó Györgyi vezette tanácsa két rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztásban és két rendbeli hamis magánokirat felhasználásában mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit ezért első fokon halmazati büntetésül 9 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt. A vádlottnak az ítélet jogerőre emelkedését követő harminc napon belül meg kell fizetnie a Haltech Kft.-nek mintegy 603,8 millió forintot, míg a Verga Zrt.-nek közel 69,2 millió forintot.

Indoklásában a bírónő kifejtette, a bíróság az ügyészség által előterjesztett vádról döntött, nem volt joga és felelőssége, hogy mások szerepét vizsgálja. Hozzátette, az eltűnt összegek nem kerültek elő.

Az ügyészség súlyosításért, vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az ügyész indítványára a törvényszék a tárgyalás végén az eddig házi őrizetben lévő vádlottat letartóztatta, az asszonyt bilincsben vitték el a rendőrök. Az ügy a Győri Ítélőtáblán folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!