Hírek

2013.02.20. 14:36

Százötven éve született Herczeg Ferenc

Badacsonytördemic - A 2008 decemberében megrendezett forralt bor főző fesztiválon olyan mandulás kaláccsal kínálták a résztvevőket a házigazdák, amelynek receptje Herczeg Ferenc író hagyatékából származott. Vajon milyen kapcsolat fűzte a Horthy-korszakban ünnepelt írót a településhez? - kérdeztem akkor Vollmuth Pétert.

Szijártó János

A polgármester elmondta, hogy az írónak itt helyben, a Balaton közelében volt nyaralója és szőlőbirtoka 1946-ig. Emlékét őrzik, sőt a 2013-as évet, az író születésének százötvenedik évfordulóján Herczeg Ferenc-évnek nyilvánította a tördemici-lábdi önkormányzat.

Herczeg Ferenc (1863. szeptember 22. - 1954. február 24.), a második világháborúig elismert, a  kommunista diktatúra alatt méltatlanul mellőzött író 1928. és 1946. között volt szőlőtulajdonos Lábdiban. Az MTA tagja, az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztőjeként tevékenykedett. Több forrás is úgy ír róla, hogy a legjobban magyarul beszélő, nem magyar anyanyelvű író. Ez igaz, hiszen a dél-magyarországi, németlakta Versec kisvárosban, Franz Herzog néven látta meg a napvilágot, a város akkori polgármestere, Franz Joseph Herzog fiaként.

Horthy Miklóssal és a kormányzó feleségével is barátságot ápolt (Fotó: Új Idők újság)

Első regénye Fenn és lenn címmel jelent meg. Ezzel egy csapásra nagy népszerűséget szerzett, még Mikszáth Kálmán, a legtekintélyesebb bíráló is elismerte munkáját. Néhány éven belül színpadi szerzőként is sikert sikerre halmozott (A dolovai nábob leánya, Kéz kezet mos, A kék róka, Bizánc, Ocskay brigadéros, Huszti Huszt). A Horthy-korszak legnépszerűbb írójaként minden elismerést, minden megtiszteltetést megkapott.  1945-ben, a háború végén már nyolcvankét éves volt, még kilenc évet élt teljes visszavonultságban.

- Írói munkássága mellett kiállt az általa annyira szeretett táj védelmében is. Minden követ megmozgatott a bánya beszüntetése érdekében, és elérte, hogy a kérdés az Országgyűlés elé kerüljön. Oly mértékben támogatta az akkori fürdőegyesület munkáját, hogy örökös taggá nyilvánították. Ő jelölte ki a mai strand helyét is, amelyet tiszteletére róla neveztünk el a tavalyi esztendőben - tette hozzá Vollmuth Péter.

Herczeg Ferenc egykori badacsonylábdi birtokán a 30-as években (Fotó: Új Idők újság)

Az újjáéledő kultusz jegyében már rendeztek emlékkiállítást Badacsonytördemicen, az idei évet pedig az író születésének 150 éves évfordulója alkalmából Herczeg Ferenc-évnek nyilvánították. Az ünnepségsorozat  jegyében az író halálának évfordulóján, február 24-én délelőtt 11 órakor a budapesti Farkasréti temetőben, Herczeg Ferenc sírjánál tartanak koszorúzást és megemlékezést. Ugyanazon a napon délután 15.30-kor órakor a lábdihegyi Szent Ignác-kápolnával szemben a volt birtokának kapujánál található emléktáblát koszorúzzák meg. Március 15-én Versecre látogat a tördemici küldöttség, májusban amatőr fotók kiállítása nyílik a faluházban. Szeptember 22-én aztán ismét Versecre utaznak koszorúzni, majd az év végén versecieket látnak vendégül Badacsonytördemicen. Az emlékév hivatalos zárása már 2014 február 24-ére esik, amikor az író halálának hatvanadik évfordulója alkalmából koszorúznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!