A babona szerint szerencsét hoz a házba a kéményseprő

A kéményseprésnek mint iparszerű foglalkozásnak hazánkban a XVI. századtól számíthatjuk a kezdetét. 1590. szeptember 17-én tette le Sopronban a polgáresküt az első név szerint ismert kéményseprő iparos, Keraus Kristóf. Nevének jelentése: seperj ki, s mivel Szent Kristóf az úton járók védőszentje, a keresztnév is könnyen lehet ragadványnév.

Nagy Zsolt, akinek tanult szakmája épületburkoló, kis kihagyással 1992 óta űzi e mesterséget, mondhatni, a szakma megszállottja. Kisiskolás korában, a téli szünetben - a kéményseprők mindig korán kezdtek dolgozni - még ágyban fekve érdeklődéssel nézte, amint bedugaszolják a bekötőcsövet, nehogy kiszálljon a korom, majd felmásznak a tetőre kipucolni a kéményt. Gondolt egyet, jelentkezett, Borok Ferenc tanítványa lett. Zircen tíz esztendeig dolgozott, ma Veszprémben ölti fel naponta a fekete egyenruhát fehér sállal. Mindig olyan munkára vágyott, ahol emberek között lehet. Sok ismerősre, barátra tett szert.

- Sok helyre már régi ismerősként megyek, elvárják, hogy leüljek; maradjon, pihenjen kicsit, mondják. Különösen az egyedülállók, az idős emberek marasztalnak, akik alig várják, hogy rájuk nyissa valaki az ajtót, mesélnek, elmondják bánatukat, ők nem csupán lakossági ügyfelek , sokkal több ez annál. Micsoda élményeink voltak falun is! Egyszer télen az egyik portán disznóöléshez készülődtek, de a hó miatt nem érkeztek meg a távoli segítők. Már mindenki az udvaron állt, ki kellett volna csalogatni a disznót, de nem volt elég segítő, aki lefogja. Segítettünk, ebédre visszahívtak minket. Vagy a sparhelttisztítás nem volt dolgunk, de szívesen megcsináltuk, nem fogadtunk el érte pénzt, ám alig hogy kész voltunk, ott volt az asztalon két tepsi rétes. Sok barátságot kötöttünk.

Nagy Zsolt kéményseprő – akinek a tanult szakmája épületburkoló – kis kihagyással 1992 óta űzi e mesterséget, mondhatni, a szakma megszállottja. Zircen tíz évig dolgozott, ma Veszprémben ölti fel naponta a fekete egyenruhát fehér sállal

Régen ijesztgettek a kéményseprőkkel fekete ruhájuk, kormos ábrázatuk miatt, a háziasszonyok sem látták őket mindig szívesen, mert elkerülhetetlen volt, hogy ne szálljon ki a korom, ha be volt gyújtva a tűzhelybe. Ma már alig venni észre, ha söpörnek . Elvégzik a gázkazánok időszakos műszaki vizsgálatát, az égéstermék-elvezetők tisztítását, ellenőrzik a hagyományos gázfűtés kéményjáratait, a béléscsövek állapotát. A füstgázelemzéssel meg tudják állapítani, mennyire dolgozik hatékonyan a kazán. Régen drótos sodronyacél söprűtolókefét hordtak a vállukon, volt vagy tíz méter hosszú, a végén rugós apparáttal.

- Most már azért vannak modernebb üvegszálas kefék is, melyekkel dolgozunk, ezek megkönnyítik a munkánkat szűk padlásokon, tetőtér-beépítéseken. Nem kell harcolni a dróttal, és a szállítása is könnyebb.

Az első kéményseprők Itáliából érkeztek, a talján vándor mesterek felfedték őseink előtt a jó kéményhuzat és levegőáramlás titkát. A magyar ember felismerte, hogy a jól füstölő kéményből csak haszna származhat, így a kéményseprés hamarosan megbecsült, tisztes szakma lett. Ahova betoppantak a koromlovagok, szíveslátásban volt részük, kikérdezték, melyik faluban mi újság, hozták-vitték a híreket, járták a falvakat gyalog, szekéren, kérdezték tőlük, hoztak-e szerencsét.

- A szerencse úgy fűződik a szakmánkhoz, hogy régen a náddal, zsúppal fedett házakra hamar felszállt a vörös kakas, megvolt a tragédia, ám ahol a kéményseprők megfordultak, ott nem volt kéménytűz, szerencsére. Ma is élnek a hiedelmek, sokan megfogják a gombjukat, ha szembetalálkoznak velünk.

Nagy Zsolt szenvedélye a kéményseprő-figurák gyűjtése. Egyik kedvence a cseh film ihlette ölelkező pár figurája
Fotó: Müller Anikó Hanga

Nagy Zsolt két éve kezdett kéményseprő-figurákat gyűjteni, jóval száz felett van a számuk. Van agyagból, porcelánból, viaszból, rézből, van magyar, akad külhoni.

- Rendszerezem őket, van például a lusta kéményseprők csoportja, egyikük üldögél, a másik fekszik, malacon, szánkón, más járművön, van perselyes, tükrös, újévi. Egyik különlegesség a félkilós rézfigura, interneten vásároltam, nemrég akadtam rá apró kistestvérére . Egyik kedvencem egy fiatal ölelkező pár, a fiú természetesen kéményseprő, az alkotót A kéményseprőinas és a cukrász lánya című cseh film - egy karácsonyi nosztalgikus történet - ihlette. A lomispiacokon szemem van ezekre a figurákra. Van szalvétám, fából készült faliképem, korsóm Szent Flórián-ábrázolással, rajta Isten éltesse a tisztes ipart! felirattal, román nyaksálam, szlovák pólóm. Valamikor nálunk nagyobb kultúrája volt a kéményseprésnek, saját övcsatjuk, minden évben kiadott naptáraik voltak. Újévkor járták a portákat, szíves rigmusokkal köszöntve a gazdákat. 1915-ben az első világháború bevonult a falinaptárak világába is, álljon itt ez évből egy kéményseprős jókívánság: " Urunk Isten, arra kérünk, hogyha egy házba betérünk, hozzunk szerencsét a házba, ne boruljon az gyászba. Legyen búnak-bajnak vége, jöjjön el a boldog béke, az elmúlt év után most egy békésebb jő, ezt tiszta szívből kívánja a kéményseprő. "