Széthúzó magyarok

Sajnos, ellentétben néhány példaadó nemzettel (portugálok, spanyol ajkúak, lengyelek), az összefogásnak közöttük csak kisebb csoportokra kiterjedő, halvány jelei mutatkoznak. Sokkal inkább jellemző rájuk a közöny, az áskálódás, a kicsinyesség, a széthúzás. 

Öt év alatt szerzett tapasztalatok erősítették meg bennem a véleményt: nem létezik olyan ügy, ami mellé oda lehetne állítani egy igazán ütőképes csapatot, hogy önmagára büszke, tisztelni és szeretni való, jókedvű népként mutassuk meg magunkat a többieknek ebben az igazán népesre duzzasztott uniós közösségben. 

Itt élő magyarokkal az ország bármely részén összetalálkozhatunk, de ha elszigetelten élnek is, az életútjuk alapján valamelyik fő kategóriába besorolhatók.

A második világháború után érkezett ősbölények közül sajnos már csak elvétve akad néhány tiszteletre méltó idős példány.

Kár, hogy velük egy egész történelmi korszak és mentalitás süllyed feledésbe. Pedig akadnak közöttük igazán jelentős személyiségek. Somssich Pongrác gróf például - Rákócziak és Széchenyiek leszármazottja, Afrika-vadász -, az euró atyjaként emlegetett közgazdász, Lámfalussy Sándor vagy Rezsőházy Rudolf történész, a lőweni egyetem professzora.

Az ötvenhatos menekültek csoportja sokkal népesebb. A forradalom után Belgium az elsők között jelentkezett a hazájukat elhagyni kényszerülők befogadására, és ha hinni lehet a krónikáknak, körülbelül ötezren találtak itt menedéket, új, biztosabb és főként szabadabb egzisztenciát. 

A többség kétkezi munkássá vált, mások folytatták, vagy épp itt kezdték meg egyetemi tanulmányaikat. Közülük olyan nagyságok nőttek ki, mint B. Nagy János professzor, a nanotechnika ismert kutatója, Namur díszpolgára, akit 2004-ben Vallóniában (Belgium francia ajkúak lakta részén) az év emberének választottak. 

Vagy Frühling János professzor, a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia elnökségi tagja, a Brüsszel-Brabant tartományi orvoskamara első külföldi származású elnöke. 

A hatvanas évektől az uniós csatlakozásig bezárólag is érkeztek magyarok Belgiumba, de az igazán nagy boom 2004 májusában kezdődött. Politikusok, diplomaták, cégképviselők, katonák (NATO), tisztviselők, gyakornokok, fordítók, tolmácsok, üzletemberek, tanárok, szakértők, ösztöndíjasok jöttek tömegével, gyakran családostól. 

Többségüknek csak néhány évre szóló, átmeneti otthonuk Belgium. A csatlakozás után érkezettek zöme fiatal, magasan képzett és több nyelven beszél. Ők azok, akik bárhol jól érzik magukat a földtekén, képesek gyorsan beilleszkedni és kizárólag az egyívásúakkal tartanak kapcsolatot. 

Gyakran a gyerekek jelentik számukra a közös nevezőt. Kötődésük a szülőföldhöz nem túl erős, magyarságuk csak amolyan mellékes tényező. Igazi világpolgárok, akiket nem húznak vissza a gyökerek. 

A csoportok között gyakorlatilag nincs átjárás és párbeszéd. Ez persze a mindennapokban érthető - más korosztály, más érdeklődési kör, más világszemlélet -, de azért adódnak olyan alkalmak, amikor egy kis összefogás nem ártana. 

A csatlakozási ünnepségek idején például, ahol mi magyarok alig voltunk észrevehetőek, mert nem bizonyult elég látványosnak a Carpathia Egyesület maroknyi önkéntesének igyekezete és a hozzá szűkmarkúan mért állami, szponzori támogatás. 

Ami a másod- és harmadgenerációs leszármazottakat illeti, közöttük is vannak olyanok, akikre büszkék lehetünk. 

Fehérvári Gábor ötvenhatos szülők gyermekeként már Belgiumban született. Az elektronikus médiában forradalmi újításnak számító, HD technológiával készült televíziós műsorkészítésben az ő cége az európai number one. 

Harminc stúdiókocsijuk járja a világot, többek között a pekingi olimpiáról is közvetítettek. Szabadságát, ha csak lehet, a Balaton partján tölti családja körében. 

Elgondolkodtató, hogy a szüleik, nagyszüleik révén magyar vagy félmagyar származású, huszonéves belgamagyarok között milyen sokan vannak, akiket akár hosszú távon is Magyarországra húz a szíve. 

Sokan mennek közülük magyar egyetemekre vagy keresnek munkalehetőséget őseik szülőföldjén. Vonzódásuk, magyarságtudatuk gyakran erősebb, mint azoké, akik ott élték le a fél életüket. De a legjobban akkor szégyenkezem sok-sok honfitársam közömbössége miatt, amikor magyar értékeket ápoló belgákkal találkozom. 

A cd-kiadással foglalkozó, magyar népzenei kincseket is megjelentető hatvan év körüli belga házaspárral például, akik Novák Ferenc (Tata) barátaiként évek óta visszajárnak Magyarországra, hogy pusztán kedvtelésből részt vegyenek a Honvéd Táncegyüttes próbáin, vagy az ugyancsak népzenei elkötelezettségű Világfa együttes színbelga tagjaival.