Hírek

2016.03.29. 14:11

Szexuális zaklatás a börtönben

Egy férfi a börtönben nem tudott nemi vágyának parancsolni, s nekitámadt az egyik társának.

Mátételki András

A Békéscsabai Járásbíróság ítélete alapján három évet kellett börtönben töltenie a 26 éves G. Rolandnak. Szabadságvesztését tavalyelőtt a veszprémi intézetben töltötte, ahová június 14-én egy nála gyengébb fizikumú férfi érkezett. A vádlott ­- mint zárkafelelős - volt, hogy a sértettel meztelenül mosatta fel a cellát, illetve többször szexuálisan közeledett hozzá. Egy hét múlva a gyógyszerek hatása alatt lévő sértett próbált felkapaszkodni a felső ágyra, amikor G. erőteljesen a hátába könyökölt, amitől a férfi szinte védekezésképtelen állapotba került. Ezt használta ki a vádlott, a másik kezével megpróbálta lehúzni áldozatáról a nadrágot, ám ez nem sikerült neki, viszont jó erősen hozzádörgölőzött. Hogy a dolgok nem fajultak el, annak volt köszönhető, hogy harmadik társuk közbelépett, szétválasztotta őket.

A korábban rablásért, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértésért elítélt G. azt mondta  a tárgyaláson, hogy nem követte el a zaklatást, társai bosszúból fogta össze ellene, mert meg akarta őket rendszabályozni.

A törvényszék helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság döntését: szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt négy év fegyházra ítélték az erőszakos, többszörösen visszaeső férfit úgy, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!