Hírek

2014.03.02. 15:50

Horváth Mária főnővér rangos elismerése

Zirc – Horváth Mária, az Erzsébet kórház Mozgásszervi Rehabilitációs osztálya osztályvezető főnővére ConvaTec Életmű-díjat kapott.

Sok barát, ismerős, szakmabeli gratulált Horváth Máriának a díjhoz, melyet a napokban vett át, a stomatherápia területén végzett húszéves kiemelkedő munkájáért. A főnővér alapító tagja volt a Replant Cardo Kft.-nek, kezdettől részt vesz a hasi vendégnyílás kezelésére, gondozására alakult szervezet munkájában. A bakonyszentkirályi születésű, akkor még fiatal lány, miután sikeres érettségit tett a Kállai Éva egészségügyi szakközépiskolában, 1982-ben a zirci kórházban lett három műszakos ápolónő.

Marcsi főnővér Márffy Nóra beteg lábát kötözi a zirci kórházban (Fotó: Müller Anikó Hanga)

Horváth Mária főnővér nagy szeretettel emlékezik vissza kiváló tanítómestereire, dr. Ehrenberger József főorvosra, aki korán elvesztett édesapja helyett apja volt, és dr. Monszpart László igazgatóra. Példaképei voltak az idősebb nővérek, akik elhivatottsággal végezték a sokszor embert próbáló munkájukat. Azonnal újra iskolapadba ült, beiskolázták egy felnőtt szakápolói tanfolyamra, amit munka mellett végzett. Ezt intenzív therápiás szakasszisztensi képzés követte Szombathelyen. Néhány év kitérő következett, 1990-ben megszületett kislánya, aki fél éves volt, amikor újra munkába állt a bakonyi kisvárosban. Jankát édesanyja nevelte, míg óvodás lett. Köszönet, és hála neki, mondja.

Kis idő múltán felajánlották számára Zircen a főnővéri állást, akkor még volt ambuláns ellátás és sebészeti osztály. Megint tanulni kezdett, az elsők között végezte el 1994-ben a stomatherapeutás szakasszisztensi képzést, e területen végzett sikeres húszévi munkájáért kapta most a rangos elismerést. A sebészeti osztály megszűnésekor összetartotta munkatársait, most az új osztályon is együtt dolgoznak. Huszonhárom nővérnek a vezetője, akik magasan képzett, vidám emberek, nagyon jó a csapatszellem. A harminckét év alatt soha nem indult rossz szájízzel dolgozni. Egy órával a hivatalos munkakezdés előtt bent van, hogy időben tájékozódjon, referáljon az orvosoknak a betegek állapotáról, az újakról. Nem nézi az óráját, ha lejár a munkaideje, szívesen marad, ilyenkor gyakran beszélget, konzultál délutános kollégáival. 2012-ben ergotherapeuta, azaz mozgáskoordinátor szakképesítést szerzett. Az első hét jelentkezőnek, így neki sem kellett ezért díjat fizetnie, és a kórház is profitált belőle, mert ahhoz, hogy magasabb szorzót kapjanak a finanszírozásban, szükségük volt ilyen végzettségű szakemberre. Egyszer egy, az egészségügyi képzésben dolgozó oktató azt mondta neki, nem lévén egyetemi képesítése: maga csak egy kispályás, aki nem igazi focipályán focizik. Azt válaszolta, a három évtized alatt minden percét az egészségügynek szentelte és sok embernek segített, a meglévő végzettségeivel. A felelőtlen kijelentést megbánva az volt a válasz, valóban, a főnővér sokkal többet tudhat az egészségügyről, mint ő, a katedra mellől.

Tavaly úgy érezte, még van energiája tanulni. Felkérték, dolgozzon a hospice szolgálatban, de ehhez el kellett végeznie egy újabb tanfolyamot. Úgy érzi, ez az a terület, ami neki nem megy, itt nagyon keménynek kell lenni. A betegek a legjobb barátaim lesznek, aztán elmennek és én is meghalok velük mondja. Ha megkérik, csinálja, de önzetlenül.

Lányához különleges kapcsolat fűzi. Egymás barátnői, nincs titkuk, a legbensőbb érzéseik tudói, jókat tudnak beszélgetni. Volt, hogy kocsiba ült, vett friss zsemlét és felvágottat, elment Pápára a Refibe , ahol lánya tanult, felültek az emeletes ágyra, megvacsoráztak, és hazajött. Janka vidám, kiegyensúlyozott, megfontolt, sok öröm forrása. Hogy önálló lett a pécsi egyetemen formatervező mérnöki diplomát szerzett, most ortopéd műszerész tanfolyamot végez és Székesfehérváron él nehéz volt elengedni. Lakásában sok minden olyan és úgy van, mint édesanyjánál. Marcsi főnővér mosolygós, mindig vidám, betegei szeretik. Ő pedig mindent megtesz azért, hogy szeressék. Hívő ember, presbiter a bakonyszentkirályi református gyülekezetben. Elérzékenyült, amikor Gilicze Tamás lelkész a szószékről kihirdette a kitüntetését. Azt mondja, ha mottót kellene keresnie a gondolatot valahol olvasta azt választaná, hogy jártában-keltében minden ember rajzoljon szívet, amennyit csak lehet, mert sokkal több az ember, mint a szív. Ezt valahogy egyensúlyba kellene hozni, olyan jó lenne látni sok szívet, papíron, ablakon, párán, jégen, hóban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!