Hírek

2016.09.14. 15:45

Sztrájk a hivatalban!

Pápa _ Figyelemfelhívó céllal kétórás sztrájkot tartottak szerdán délelőtt a Pápai Polgármesteri Hivatal közszolgái, akik a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) országos megmozdulásához csatlakozva szüntették be a munkát 8 és 10 óra között.

Polgár Tibor

A munkabeszüntetés az ország több önkormányzatát is érintette, a legtöbb hivatalban egész napos sztrájkot tartottak. A mostani megmozdulásnak június 22-én már volt előzménye, akkor az MKKSZ kétórás sztrájkot hirdetett, és mint beszámoltunk róla, a Pápai Polgármesteri Hivatal abban is részt vett.

– Az MKKSZ felhívására sztrájkoltunk, mert a polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők 2008 óta, vagyis nyolc éve nem részesültek központi béremelésben, és a kormány tervei szerint a következő két esztendőben, tehát sem 2017-ben, sem 2018-ban sem várható bérrendezés az önkormányzati közszolgáknál, erre még ígéret sincs.

Kollégáim nagy része minimálbéren dolgozik – nyilatkozta a júniusi munkabeszüntetés napján a Naplónak Orbán Lászlóné, a Pápai Polgármesteri Hivatal munkahelyi szervezetének titkára, az MKKSZ Veszprém megyei szervezetének elnöke. Őt betegszabadsága miatt ezúttal nem értük el, a helyi önkormányzatnál pedig más nem jogosult nyilatkozni helyette, de annyit megtudtunk, hogy a szeptember 14-ei sztrájk – az előzőhöz hasonlóan – fennakadás nélkül lezajlott.

Fotó: Polgár Tibor


Orbán Lászlóné korábban úgy fogalmazott, a közszolgák sztrájkja a polgármesteri hivatal hosszú távú, magas színvonalú működése, valamint a város lakosainak érdekében is történt, ugyanis amennyiben elmarad a béremelés, félő, hogy előbb-utóbb nem lesz, aki a lakosság ügyeit intézze, vagyis nem lesz munkaerő az önkormányzatoknál.

– Hangsúlyozzuk, a sztrájk nem a helyi vezetés ellen irányul, hanem egy figyelemfelhívás a kormányzat felé – mutatott rá a szakszervezeti vezető.

Elmondása szerint a szakszervezet számításai szerint a mintegy 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből legalább 24 ezren nyolc éve egyáltalán nem kaptak központi béremelést, illetményük nem éri el a garantált bérminimumot sem.  Ezért az MKKSZ október elsejétől átlagosan 30 százalékos keresetnövelést követel minden önkormányzati

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!