Hírek

2017.06.23. 12:21

Több mint 50 kilogramm kábítószert foglalt le a tapolcai rendőrség

Veszprém – Kábítószer-birtoklással és -kereskedelemmel kapcsolatos büntetőeljárásról tartott sajtótájékoztatót a Tapolcai Rendőrkapitányság részéről Rausz István ezredes, kapitányságvezető és Szabó László főhadnagy a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon. A napokban felderített eset során több mint 50 kilogramm kábítószert foglaltak le.

Leitner Vera

Szabó László rendőr főhadnagy, a Tapolcai Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozója elmondta, 2017 év elején érkezett a jelzés, hogy Nemesgulács településen helyi fiatalok feltehetőleg kábítószert fogyasztanak. Az adatgyűjtés során sikerült felderíteni és behatárolni egy fogyasztói kört a településen. A június 17-én Nemesgulácson tartott házkutatások eredményeként négy helyi fiatalt állítottak elő a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az eljárásban kábítószer-birtoklás miatt kihallgatott négy férfi szabadlábon védekezik.

Fotó: police.hu

A további nyomozás során négy kábítószer-kereskedő került a rendőrség látókörébe. Egy 23 éves férfi lakásán tejfölös, fagylaltos, joghurtos dobozokban összesen 325 gramm kábítószergyanús zöld növényt foglaltak le a rendőrök, ez az elsődleges szakértői vélemény alapján kábítószernek minősült. Az eddig lefoglalt kábítószergyanús anyagok nagy részét egy 25 éves nemesgulácsi férfi szerezte, terjesztette.

Fotó: police.hu

Egy 55 éves monstorapáti lakos vonatkozásában június 19-én és 20-án tartott házkutatások során jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot, főként zöld növénytörmeléket foglalt le a rendőrség, összesen megközelítőleg 50 kilogrammot, ennek utcai forgalmi értéke több mint 120 millió forint.

Videó: police.hu

Az 55 éves B. Nándor monostorapáti, a 23 éves H. Krisztián tapolcai, az 25 éves J. Roland és a 48 éves F. Sándor nemesgulácsi lakost a Tapolcai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett, előzetes letartóztatásukat a Veszprémi Járásbíróság elrendelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!