Hírek

2014.07.08. 15:55

Az utóbbi évek legnagyobb vihara csapott le Kenesére

Balatonkenese – Tíz éve nem volt ekkora felhőszakadás, mint kedden délben – tudtuk meg Tömör István polgármestertől.

Kovács Erika

Vízszintesen esett az eső, a házakat, épületeket oldalról áztatta. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy beázott a hivatal és az iskola épülete is. Utóbbiban éppen ott történt beázás, ahol frissen végeztek felújítási munkálatokat – közölte a polgármester. Egy órán át áztatta a várost a hatalmas eső, szélvihar tépte a fákat.

Egy fekete felhő takarta el a Napot, és csakhamar szinte éjszakai sötétség lett, így kezdődött a vihar 11 óra magasságában Balatonkenesén. A helyieknek már gyanús volt az időjárás, többen elmondták nekünk, hogy már reggel óta fojtott meleg volt, kellemetlenül magas a páratartalom. Aztán jött a felhő és ömleni kezdett az eső. De olyan hevesen, hogy pillanatok alatt megállt az utakon, majd hömpölyögve tört utat magának. Volt olyan utca, ahol bokáig, térdig is gázoltak benne az emberek, a járművek alig tudtak haladni. Az árkok percek alatt megteltek, mert nem bírták elnyelni a rengeteg vizet.

Szinte éjszakai sötétség borult a városra, vízszintesen esett az eső, alig lehetett közlekedni. Fotó: Inkei Bence

Jég is esett, szerencsére apró szemű volt, így nem tett kárt a növényekben, házakban és járművekben. A polgármesteri hivatalban egy ideig nem működtek az elektromos berendezések, de még a mobiltelefonok sem. A polgármester úgy tudja, az egyórás viharban személyi sérülés nem történt.

A károkat csak ma mérik fel az elázott épületekben, így azokról egyelőre nincs pontos információ. Megyénket, akárcsak az országot is kettészelte az időjárási zóna. Úgy tudjuk, Tapolcán például egész nap szép idő volt, végig napsütéssel, míg Ajkán viszont szintén esett az eső. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a viharral kapcsolatban nem érkezett hozzájuk bejelentés.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke a Naplónak elmondta: hozzájuk nem érkezett riasztás, a Balatonos ezek szerint senki sem került komoly bajba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!