Hírek

2016.10.20. 09:28

Teréz körúti robbantás - Elfogták a gyanúsítottat!

Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Keresztes Imre főügyész.

Keresztes Imre elmondta: a fiatalember a gyanúsítás ellen és őrizetbe vétele ellen is panasszal élt, ugyanakkor a főügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Beszámolt arról is, hogy a gyanúsított a felvételek alapján egyedül követte el a bűncselekményt, a nyomozás során nem merült fel, hogy bérgyilkosként robbantott volna.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


Elismerését fejezte ki a magyar rendőröknek Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön amiatt, hogy rendőrkézre került a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetője, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítással is élt.

"Büszkék vagyunk a rendőrökre, köszönjük az általuk végzett munkát. Bebizonyították, hogy Magyarország egy biztonságos hely, ahol a bűn nem maradhat büntetlenül" - kommentálta az elfogás hírét a kormányfő az MTI-nek nyilatkozva.

Hozzátette: megkérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy adja át elismerését a nyomozásban részt vevő rendőröknek.

Keresztes Imre főügyész csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, hogy előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben.

 

A keszthelyi akcióról további információk >>

A karmacsi akcióról további információk >>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!