Hírek

2016.06.07. 20:16

Termékbemutatók álorvosi vizsgálattal - Több mint hetven idős embert csaptak be

Pápa – Idős embereket csaptak be több millió forinttal országszerte azok a csalók, akik egészségnap címén termékbemutatót tartottak, visszaélve több mint hetven hajlott korú hiszékenységével.

Mátételki András

A huszonegy vádlottas ügyben kedden hangzott el a vádbeszéd a törvényszéken.

A vád szerint a tatai B. Csaba (33) 2010-től termékbemutatókon előadóként dolgozott, majd saját céget alapított, s létrehozott egy hitelközvetítő kft.-t is. A call center munkatársai egészségnapra, s nem termékbemutatóra hívták az embereket, ugyanis ez utóbbihoz engedély kellett volna.

A soha nem működő, s nem ellenőrizhető cégeket a szamosangyalosi A. Csaba (45) hozta létre. A Komárom megyei társaság tagjait tréningeken készítették fel, hogy a termékeket megtévesztéssel adják el. Kötelező volt rajtuk a fehér köpeny, hogy egészségügyi dolgozóknak higgyék őket, a nyakukba akasszanak fonendoszkópot. Mérjenek vérnyomást, vagy orvosi vizsgálat látszatát keltsék. Az „eredmények” alapján közöljék ügyfelükkel, hogy súlyos betegükre javulás csakis az ő terméküktől várható.

A boltokban kapható mágneses matrac értéke 153 ezer, a víztisztító berendezésé 5490, míg a lábmasszírozó készüléké 37 101 forint volt. A három, orvostechnikai berendezésnek nem minősülő eszközt 390 ezer forintért adták el sokszor hitelre, illetve egyes készülékeket külön is értékesítettek. A bemutatókon a tatabányai O. Mátyás (44) orvosként mutatkozott be. Volt, ahol munkatársait is egészségügyi dolgozóknak állította be. Jánossomorján érrendszeri betegségekről tartott előadást 2014 februárjában, ahol társai vizsgálatot végeztek. Mivel az egyik 73 éves férfinak azt a mesét adták be, hogy 60 százalékos az érszűkülete, ezután könnyű volt vele megvetetni 150 ezer forintért a lábmasszírozót.

Az egyik pesti szállodában egy 74 éves asszonynál a „vizsgálatok” után azt állapította meg O. Mátyás, aki ekkor a pécsi egyetem magnetoterápia tanszéke munkatársának adta ki magát, hogy negyedik stádiumban lévő rákos beteg, ám, ha a három berendezést megveszi tőlük 390 ezer forintért, még tudnának segíteni rajta. Neki részletfizetést ajánlottak, de azért 50 ezret átvettek tőle előleg címén – végül semmilyen berendezést nem kapott.

Egy letenyei idős nőről azt derítették ki a csalók, hogy többféle betegsége van, de a berendezéseikkel segítenek rajta. Házhoz vitték a 150 ezres matracot, amiről kiderült, nincs jól beállítva Az asszonynak felajánlották, 60 ezer forintért beállítják neki, amiből alkudozás után 20 ezer forint lett, de ezt sem kapta meg az alkalmazott. Viszont elvitték a lábstimuláló készülék távirányítóját, így az használhatatlan volt.

Tótszerdahelyen is sikerült egy hajlott korú helybelivel megvetetni a három berendezést 390 ezerért. Ekkor O. Mátyás a lakásán további vizsgálatokat végzett az idős emberen, akinél megállapította egy MR-vizsgálatot „végző” táblagéppel, hogy nagy a baj: a nő szívén cisztákat lát, amelyek körbefonják a szívét, amitől megfulladhat. A vizsgálat 80 ezer forintba került. Az ügyet, amelynek van pápai és zirci sértettje is, több napig tárgyalja a törvényszék

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!