Hírek

2017.07.31. 19:05

Tigris után T-34-est építenek a tapolcai laktanya egykori garázsában

TAPOLCA - Világháborús szovjet tankot építenek hagyományőrzők a tapolcai laktanya egykori harckocsijavító garázsában.

Balogh Ákos

A T-34/76 típusú harckocsi a második világháború legendás szovjet harci technikája, melyből egykoron több tíz-ezer darab épült, mára viszont ezt a változatát alig lehet fellelni a világon, Magyarországon pedig egy darab sincs belőle, ezért döntött úgy Vitárius György, a 8. Harckocsiezred Katonai Hagyományőrző Egyesület elnöke, hogy szlovák barátain keresztül beszerez egy T-34-es, korábban harckocsivontatóvá alakított alvázat, és abból itthon, az egyesület tagjaival, szakemberek és vállalkozók közreműködésével megépíti a második világháborús hadszínterek egyik legendás tankját.

Az ötlet persze ennyiben nem merül ki, a mostani időzítés nem véletlen, hiszen jövő januárban lesz a 75. évfordulója a doni áttörésnek, ennek apropóján pedig szeretne az egyesület a hősi halottak előtt tisztelegve egy hagyományőrző hadi játékot rendezni a városban, ehhez pedig nélkülözhetetlen a most készülő vasszörnyeteg.

- Az építés mellett azért döntöttünk, mert zömében csak a T-34/85-ös tankokat lehet fellelni, a típust pedig szívesen bemutatnánk a tapolcai hadifesztiválokon is, de ezt külföldi barátaink nem tudják behozni az országba, vagy csak nagyon drágán, a magyar Hadtörténeti Múzeumtól pedig már többször próbáltunk segítséget kérni, hogy közösen tudjuk ápolni a hadikulturális hagyományokat, de mindig zárt ajtókba ütköz-tünk - fogalmazott Vitárius György, az egyesület elnöke.

A most megszerzett, tank-vontatóvá alakított harci jármű behozatalára két hónapot kellett várnia az egyesületnek, ennyi ideig tartott a szlovák- magyar behozatali engedély megszerzése, hiszen nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a haditechnikának minősülő eszközök szállítására. Az átépítési munkálatok az elmúlt napokban kezdődtek meg az 1950-es évek elején készült tankon.

- Levágtuk róla a 30 milliméteres páncéllemezekből készült felépítményt, amire nincs szükségünk, kiszereljük belőle az erőátviteli berendezéseket, a motort, ezeket fel-újítjuk, könnyítjük az alvázat, csak a legszükségesebb dolgokat hagyjuk benne, majd egy makettről visszaméretezve mi magunk készítjük el a lövegtornyot és az egyéb alkatrészeket. Ezeket is a törvényi szabályozás szerint és a szükséges engedélyek birtokában - fogalmaz az elnök.

A teljes körű felújítást, valamint az átépítést követően nagyjából szeptemberre áll össze az ország egyetlen korhű, működőképes T-34/76-os tankja, amivel az egyesület célja a hagyományőrző rendezvényeken, hadijátékokon és filmekben való szereplés lesz. Nem ez az első harcjármű, amit az egyesület elkészített, korábban megépítették a legendás német Tigris tank működőképes replikáját is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!