Hallgassa élőben!

Több patika nyílhat?

Megyei körkép (mt) - A szakminisztérium enyhítené a gyógyszertár-ala-pítás törvényi kötöttségeit. A szakma nem örülne a liberalizációnak, mondván, az ellátás minősége nem javulna, a meglévő patikák viszont könnyen lehetetlen helyzetbe kerülhetnének.

Attól, hogy több patika nyílhatna, nem lesz olcsóbb a gyógyszer, a hozzáférés sem lesz feltétlenül könnyebb. Nem a kistelepüléseken nyílnának elsősorban új patikák, mert ott a kevés lélekszám miatt bizonytalan a megélhetés, hanem a nagyobb városokban, ahol viszont most is biztonságos az ellátás – vélekedik a megyei gyógyszerész-kamara elnöke, aki hangsúlyozta, abban az esetben lenne elfogadható a liberalizáció, ha a rendszer többi pontját is enyhítenék. Megkezdődne az ügyeleti rendszer reformja, illetve növelnék a gyógyszerforgalmazás árrését. Dr. Kiricsi Jánosné elmondta, éppen most végeztek egy felméréssel, amely a megye lefedettségét vizsgálta. Hetvenkét közforgalmú és ötven fiókgyógyszertár működik a megyében, a patikák szinte százszázalékosan kielégítik a lakosság igényeit. A nagyobb városokban előfordul, hogy ötszáz méteren belül három patika is van, értelemszerűen a kistelepüléseken más a helyzet, de a legrosszabb esetben is tíz kilométeres körzetben található gyógyszertár, ami megfelelőnek mondható, hiszen több helyütt ennél távolabb van orvosi rendelő, posta vagy óvoda – válaszolta kérdésünkre Kiricsi Jánosné. A kamara elnöke szerint a patikaalapítás szigorúan lélekszámfüggő, nem véletlen, hogy a jelenlegi rendelkezés minimum ötezer lakosonként engedélyezi csak a gyógyszertár nyitását. – Kis forgalom esetén a patika nem tudja finanszírozni a készletét, így számos orvosság nem, vagy csak időszakosan állna rendelkezésre.

Ez semmiképpen sem javítaná a betegellátás minőségét – fogalmazott Kiricsi Jánosné, aki szerint a szakma lebecsülése lenne, ha a tervek valóra válnának s a patikákban a gyógyszerek mellett mindenféle egyéb árut is lehetne kapni. Az elnök úgy véli: természetesen vannak kivételes helyzetben lévő települések, ahol indokolt lenne új patika nyitása, ezeket külön meg kell vizsgálni.Az SZDSZ a patikák további liberalizálását szeretné elérni, és szorgalmazza, hogy a kormány, majd a parlament az önkormányzati választások után mielőbb döntsön erről – jelentette ki Gusztos Péter ügyvivő keddi sajtótájékoztatóján. A liberális politikus elmondta: a gyógyszertárak alapításáról szóló, ma hatályos törvény a liberálisok szert nem azoknak az érdekeit szolgálja, akik a gyógyszertárak szolgáltatásait igénybe veszik. Hozzátette: a jelenlegi törvény ötezer lakosonként engedélyezi a patikanyi-tást, és 250 méteres távolsági korlátot is előír a gyógyszertárak között. Meggyőződésünk szerint ez a fajta korlátozás egyrészt egy államilag garantált monopolhelyzetet biztosít a piacon a már meglévő gyógyszertáraknak, másrészt pedig a verseny ellen hat és mint ilyen nem szolgálja a betegek érdekét – hangoztatta a politikus. Véleménye szerint a betegek érdeke a szolgáltatások színvonalának emelése, a meghosszabbított, a hétvégi vagy éj-jel-nappali nyitva tartás biztosítása, illetve a verseny okozta gyógyszerárcsökkenés.

bundesliga
A kigúnyolt város befogadta a nagyképű hamburgiak focióráját
ikonikus márka / 1 órája
Eladják a Birkenstock többségi tulajdonrészét
Elemzők szerint az 1774-ben alapított vállalkozás értéke nagyjából négymilliárd euró (1460 milliárd forint) lehet.
Gyász
Mély fájdalommal, Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Jády Szabolcsné (Varga Anna Magdolna) 2021. február 19-én türelemmel viselt betegsége után, életének 73. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. március 2-án, kedden 15 órakor veszünk végső búcsút a veszprémi Alsóvárosi temetőben (Mártírok útja), a református egyház szertartása szerint.
ZEITLER GUSZTÁVNÉ életének 92. évében elhunyt. Temetése a Vámosi úti temetőben 2021. március 5-én 13 órakor lesz. A járványügyi intézkedések miatt csak a közvetlen hozzátartozókat várjuk. Emlékmise a zárlat feloldása után lesz. Gyászoló család
Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk SCHLECHT GYULA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SZABÓ LÁSZLÓNÉ Szül.: Bodó Ilona temetésén részt vettek. Kegyelet virágait elhelyezték, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. ZSIGMOND MIKLÓSNÉ szül. Kovács Erna 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 3-án 13 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RIBÁNÉ KOVÁCS ANNA 72 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. március 4-én 13 órakor lesz a pápai Kálvária temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OSZVALD SÁNDOR életének 89. évében csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2021. március 4-én 13 órakor a balatonfűzfői temetőben. Szerető családja
„Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De abban reménykedünk hogy jó helyre mentél, Mert te a jónál is jobbat érdemelnél.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENDE ISTVÁN 80 éves korában csendesen megpihent. Végső búcsút március 2-án, kedden a 15.30 órakor kezdődő gyászmise után 16 órakor veszünk tőle az alsódörgicsei temetőben. Gyászoló család
„Egy könnycsepp a szemünkben érted él, Egy gyertya az asztalon, érted ég. Egy fénykép mely őrzi emléked, S egy út mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALÁZS TÜNDE óvópedagógus 47. életévében elhunyt. Hamvainak méltó elhelyezése szűk családi körben megtörtént. Gyászoló család
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt: az emlékedet... Bennünk él egy arc, és végtelen szeretet, amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled." Fájó szívvel emlékezünk bátyám, LIPP JÁNOS halálának 10. évfordulójára. Lipp Zoltán és családja, Lókút
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALLA KÁLMÁN felsőörsi lakos életének 80. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. március 2-án, kedden 13 órakor kísérjük a felsőörsi református temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FUTÓ PÉTER 49 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. március 02-án, kedden 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a kékkúti temetőben. Gyászoló család
"Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, S nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, De emléked ragyog, mint a fényes csillag." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁROLY LÁSZLÓ 86. életévében csendesen megpihent. Temetése 2021.március 03-án, szerdán 15 órakor lesz a révfülöpi temetőben. Gyászoló család
„Pihenj te drága szív, mely megszűntél dobogni. Szereteted, jóságod nem tudjuk feledni, mert elfeledni Téged soha nem lehet, csak meg kell tanulnunk élni Nélküled.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJKÓ MIHÁLY 78 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. március 3-án 15 órakor a gyulafirátóti alsó temetőben lesz. Előtte 14 órakor gyászmise a gyulafirátóti katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Szerető családja
„Mosolygó arcodat nem látjuk többé, Drága emléked bennünk él örökké.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ERDÉLYI ERNŐ 69 éves korában elhunyt. Temetése január 26-án 10 órakor lesz a kiscsőszi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban bármi módon osztoznak. Gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ILLÉS ISTVÁNNÉ szül.: Antal Margit (Manyika) női fodrász életének 94. évében elhunyt. Temetése 2021. február 26-án, pénteken 13 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
„Küzdelmes szenvedés volt életed, Korán itt hagytál bennünket, A te szíved nem fáj, de a mienk vérzik, Mert a fájdalmat csak az élők érzik.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk IFJ. VARGA JÁNOS (Solar Jana) életének 47. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. február 27-én 14 órakor Lókúton a temetőben, előtte 13.30-kor gyászmise. Köszönet mindenkinek, aki utolsó útjára elkíséri. Gyászoló család
,,Számunkra Te sohasem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Drága jó szívét, két dolgos kezét, Áld meg Atyám.'' SZANYI LAJOS veszprémi lakos 1 éves évfordulójára. Szerető családja
„Emléke él, és élni fog, míg az én szívem e földön dobog! Őrzöm a képét, a mosolyát, a hangját, a mozdulatait, mely bennem él az utolsó pillanatomig!" Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk drága gyermekünk, SZIJJ BALÁZS ISTVÁN születésének 45. (febr. 20.) és halálának 5. évfordulóján (febr. 25.) Balatonfüreden. Édesanyád, Édesapád, Tímea és Attila
„Elbúcsúzom, ez a Föld már nem az otthonom, De a szívemet örökre nálatok hagyom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KASSAI SÁNDOR életének 83. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. február 26-án 15 órakor a veszprémi Szent Margit templomban lesz. Gyászoló család
kitolódott / 1 órája
Átlagosan 29,4 évesen szülnek először a nők az Európai Unióban
járványhelyzet / 1 órája
Több mint száz fővel emelkedett Veszprém megyében a fertőzöttek száma
szenzációs hír / 1 órája
Kengurut ábrázol Ausztrália legősibb barlangrajza
napi adatok / 1 órája
4948 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 107 beteg
focus / 2 órája
Az Európai Bizottság lejáratókampányt folytat a BioNTech ellen
időjárás / 3 órája
Szombaton kissé csökken a hőmérséklet és élénkül a szél megyénkben