Hírek

2014.02.25. 17:40

Veszprém megye értéktára: a lencsétől a halászlén át a Polányi Passióig

A megyei értéktár bizottsági ülésén igen sokféle értéket vizsgáltak meg és kerestek számukra jó helyet.

Varga Ibolya

Az ülést dr. Horváth Zsolt, a bizottság elnöke vezette, aki bevezetőjében elmondta: a megyei önkormányzat közgyűlésének elnökéhez az előző bizottsági ülésen tárgyalt javaslatok beérkezését követően tizenöt nemzeti érték felvételét javasolták Veszprém megye értéktárába. Ezek a kulturális örökség részei, agrár- és élelmiszer-gazdasági termékek, ipari és műszaki megoldások, a turizmus, a természeti környezet, valamint épített környezet szakterületi kategóriákba sorolhatók.

A javaslattételek a formai követelményeknek megfeleltek. A tizenöt javaslat kilenc javaslattevőtől érkezett. Az ajánlók közül négy települési értéktár.

A balatoni halászlé jellegzetes ételünk, számtalan ízben ismert (Archív fotó: Penovác Károly)

Mindjárt elsőként olyan javaslat került terítékre, ami vitára késztette a bizottság tagjait. Az alsóörsi permi vöröskő, amelyből a településen kívül is sok nevezetes épületet hoztak létre és a települési értéktárban már szerepel. Utóbbiban helyet kapott a Balaton-felvidéki vert csipke is, amelyet ugyancsak az alsóörsi asszonyok tartanak életben.

A megyei értéktárba bekerült a balatoni halászlé, amiről azért megjegyezték, hogy bár mindenki tudja, miről van szó, egyetlen receptjét nem adhatjuk meg, mert számtalan egyéni változata van. Voltak épületek, amelyeket első lépésként a helyi értéktárba javasoltak fölvenni. A magyar solymászat része a hungarikumoknak, bár javaslat érkezett rá, a megyében nincs olyan gyakorlata, ami külön igényelné a felvételét a megyei tárba. A nemesvámosi lencsének egyelőre a helyi tárban biztosított a pozíciója, bár nincs akadálya, hogy a megyei listába lépjen. A Polányi Passiót az országos értéktárba is javasolták felvenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!