Hírek

2016.03.23. 09:47

Törlőkendőt hagytak a betegben

Veszprém - – Bennhagyták a 27 éves feleségem hasában a törlőkendőt császármetszésnél két hete a veszprémi kórházban, emiatt tegnap este újabb műtétre volt szüksége – panaszolta elkeseredetten és felháborodottan a 32 éves Ferenc ma reggel.

Kovács Erika

– Elnézést kértek az orvosok, és azt mondták, ilyen előfordul – közölte a fiatalember. Elmondta, két hete született gyermekük most a nagymamánál van, és kénytelenek tápszerrel táplálni, mert édesanyja visszakerült a kórházba. Felidézte, két hete császárral kisfiuk született, miután a kórházból hazamentek, egy hét múlva a felesége belázasodott. – Visszamentünk a nőgyógyászatra, ahol az ultrahangvizsgálat után azt mondták, valami légúti fertőzés lehet, de párom hétvégére még rosszabbul lett, ezért felhívtam az ügyeletet, ahol azt mondták, hogy nem jönnek ki, mert ha antibiotikumot és lázcsillapítót kap, amiről beszéltem, nem tud tenni semmit. Így mentünk neki az éjszakának – idézte fel a fiatalember.

Hozzátette, hétfőn aztán elmentek a háziorvoshoz, aki azonnal sürgősségi vérképet csináltatott, és rá egy napra, kedden kiderült, hogy a fiatalasszony szervezetében az életveszélyes mértéket sokszorosan meghaladó gyulladás van. A háziorvos mondta, azonnal menjenek a kórház sürgősségi osztályára. A pár ezután ahhoz a nőgyógyászhoz került, akinél a császár történt, majd az elvégzett ultrahang- és röntgenvizsgálat után kiderült, valami van a hasában, és azonnali műtétre volt szüksége tegnap este.  – Két és fél órán át több vágással műtötték meg a páromat, akkor találták meg a törlőkendőt, amitől tályog alakult ki a szervezetében. Külön behívtak egy szobába, és három orvos, köztük a császárt is végző nőgyógyász közölte, sajnálják a történteket, de előfordulhat ilyen – fogalmazott Ferenc, aki a történteken nagyon felháborodott.

A férfi beszélt még arról, hogy a műtét előtt egy nappal feleségének be kellett feküdnie a kórházba, mert különleges vércsoportja van, és azt mondták nekik, emiatt is szükség van arra, hogy előbb bemenjen. – Aztán reggel 8 órakor a vajúdóban, amikor a feleségembe már bekötötték a kanült is, a nővér azt mondta, hogy nincs neki megfelelő vér. Vártunk délig, akkor érkezett meg a vér, szerencsére a szülés nem indult meg eközben – közölte Ferenc, aki hozzátette: nagyon aggódik feleségéért, akivel egész napját együtt tölti a kórházban, távol elsőszülött gyermeküktől.

– Szerdán a déli órákban a beteg hozzátartozója telefonon és írásban is panaszt tett a történtekről, és kérte az ügy kivizsgálását, amit elrendeltem. A vizsgálat eredményéről természetesen tájékoztatjuk majd – közölte Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky kórház főigazgatója.

 

 

Skerlecz Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!