Hírek

2013.05.27. 19:43

Történelmi emlékhelyek lettek

A kormány döntése alapján az országban összesen négy, a megyében két új helyszínnel bővült a történelmi emlékhelyek köre, a Tihanyi Bencés Apátsággal, valamint a sólyi református templommal.

Halmos György

Történelmi emlékhely lett továbbá a pécsi székesegyház a püspöki palotával és a középkori egyetemmel, valamint a budapesti Wesselényi utcai Hősök temploma és az ehhez tartozó sírkert. Összesen 42 történelmi emlékhely van Magyarországon. A történelmi emlékhellyé nyilvánítás a tihanyi bencés közösség és Tihany község számára is öröm, mert elismerése annak a múltnak, aminek őrzői vagyunk itt csaknem ezer éve – kommentálta a hírt Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele. 

András király 1055-ben monostort alapított supra lacum Balatin – a Balaton fölötti helyen. Ez a monostor kultúraőrző és kultúrateremtő közösség azokkal a népekkel, amelyek itt a monostor körül laknak. Egyben kultúrák találkozási helye is, hiszen András király felesége, Anasztázia Bölcs Jaroszláv lánya volt, aki a kijevi Ruszból jött, és vele szláv szerzetesek is megtelepedtek itt. 

Korzenszky Richárd perjel szerint a tihanyi altemplom Magyarország egyik legrégebbi épen maradt épített emléke, ahol minden valószínűség szerint az alapító Árpád-házi király is nyugszik (Fotó: Győrffy Árpád)


A tihanyi altemplom Magyarország egyik legrégebbi épen maradt épített emléke, ahol minden valószínűség szerint az alapító király is nyugszik. Hiszen azért alapította a monostort, hogy neki és családjának temetkezési helye legyen. Ez Magyarországon az egyetlen királysír, ahol egy Árpád-házi király ott van eltemetve, ahol eredetileg is eltemették. Ennek a történelmi múltnak a hivatalos elismerése ez a cím, ami tovább erősíti az őrzők felelősségét.

– Mi igyekszünk megfelelni ennek a megtiszteltetésnek és kihívásnak – fogalmazott Korzenszky Richárd. Sóly polgármestere, Bikádi László Károly református lelkész, polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy rendkívül örülnek a kormány döntésének, hosszú évek kemény munkájának gyümölcse érett be.

Hozzátette, már korábban is többször szorgalmazták – a gyülekezet, személy szerint ő, illetve az 1000 éves Sólyi Templomért Alapítvány –, hogy kiemelt státusba kerüljön az ország legrégebbi falusi temploma.

 

Bikádi László Károly református lelkész (jobbról a második) a felújításra váró templomban (Fotó: Orosz Péter)


– A kormányhatározat, miszerint történelmi emlékhellyé nyilvánították a templomot, ennek a másfél évtizedes munkánknak az elismerése – fogalmazott a Napló megkeresésére Bikádi László Károly.




Pénz nem jár hozzá, de előnyt jelenthet

A történelmi emlékhely kategóriával külön forrás nem jár, azonban a polgármester úgy véli, hogy pályázatok során a kiemelt minősítés előnyt jelenthet számukra.

– Szeretnénk méltóképpen megünnepelni a döntést, az idei sólyomünnep ennek a jegyében telik majd el – fogalmazott Bikádi László Károly. Korzenszky Richárd perjel beszédében azt is kiemelte, hogy Tihannyal kapcsolódik egybe a magyarországi gazdasági kultúra legelső írásos említése is. – Révészek, halászok, méhészek, kovácsok, tímárok, mind-mind voltak itt már András király idején, ahogy erről a Tihanyi alapítólevél tanúskodik – fogalmazott.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!