Hírek

2013.01.16. 21:08

Új szakkörök fiataloknak Pápán

Pápa – Nagyszabású összművészeti bemutatót láthat a közönség idén június 13-án a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont Pápai forgatag című uniós projektjének, azon belül is a Barokk forgatag névre keresztelt programelemnek köszönhetően.

Polgár Tibor

A számos művészeti ág koprodukciójával megvalósuló előadás előkészületeiről a projektben részt vevő szakemberek megbeszélést tartottak a JMSZK emeleti előadótermében hétfőn este.

– Intézményünk a 2012/ 2013-as tanévben ingyenes programokat kínál a város óvodásainak, valamint általános és középiskolásainak a Pápai forgatag elnevezésű európai uniós pályázatunk keretein belül. A tanév első felében rendkívül népszerűek és sikeresek voltak a fiatalok körében a projekthez kapcsolódó foglalkozások, a Pápai Art Koktél programok, amelyek közül négy a következő félévben is megvalósul. Emellett februártól megkezdődik a Barokk forgatag címen futó projektelem, aminek égisze alatt 28 szakkör indul be – tájékoztatta lapunkat Tompa Péterné Tóth Katalin projektmenedzser, a JMSZK művelődésszervezője. Megtudtuk: énekkel, tánccal, hangszerrel, hagyományőrzéssel, képzőművészettel, színjátszással és irodalommal foglalkozó szakkörökön vehetnek majd részt a pápai fiatalok.

 

A Pápai forgatag első félévében a Pápai Art Koktél programoknak köszönhetően bábszínköri foglalkozásokat is tartottak, aminek során többek között bábokat készítettek az érdeklődő fiatalok (Fotó: Polgár Tibor)

A diákok százait megmozgató kezdeményezéshez hét általános iskola, öt középiskola, illetve egy alapfokú művészetoktatási intézmény csatlakozott. A szakkörökön párhuzamosan zajlanak majd a foglalkozások egészen június elejéig. – A szakkörök résztvevőinek az lesz a feladatuk, hogy a Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művéből – egy, már elkészült forgatókönyv alapján – létrejövő összművészeti bemutatóhoz hozzátegyék a maguk részét. A projekt június elején egy színházpedagógiai hétben csúcsosodik majd ki, amikor is a különböző művészeti ágakból öszszeállítjuk ezt a szabadtéri színházi előadást – fogalmazott Komáromi Sándor drámatanár, a színdarab rendezője, aki egyben a forgatókönyvet is jegyzi. Mint mondta, a Barokk forgatag foglalkozásain díszletek, színpadi jelenetek, táncok, valamint zenei betétek készülnek majd, és rendkívül izgalmas rendezői feladatnak ígérkezik ebből a sokféleségből egy jól működő egységet varázsolni.

– Az összművészeti bemutató apró elemekből építkezik, és szeretnénk, hogy a végeredményhez mindenki hozzájáruljon a saját, önálló munkájával. Az előadás dramaturgiai ívét a Szigeti veszedelemből és barokk költők verseiből összeállított vázlat jelenti. Elsődlegesen nem magát a művet és nem is a barokk kort szeretnénk bemutatni, hanem a Szigeti veszedelem megírásakor tapasztalható eszmeiséget, ami a hazaszeretetről, az önfeláldozásról, a hősiességről szól. Ezeket az értékeket a mai diákok többnyire A gyűrűk urából vagy a Harry Potterből ismerik, pedig megtalálhatóak Zrínyi Miklós művében is – fűzte hozzá Komáromi Sándor.

Tompa Péterné Tóth Katalin, a JMSZK művelődésszervezője kiemelte, a projekt célja, hogy az iskolák és az oktatási intézményekben működő művészeti csoportok között kialakuljon egyfajta együttműködés, a diákokat pedig egy közös művészeti produkció megvalósulásának élménye kösse össze. A szakköri munka februártól júniusig tart, ezt követi egy intenzív színházpedagógiai hét, majd pedig 2013. június 13-án bemutatják a Szigeti veszedelem című darabot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!