Hírek

2016.12.04. 15:21

Vadászok évzárója

Ugod/Odvaskő – Az új vadászati törvény jogszabály bevezette az ökológiai és élőhelyi adottságokhoz igazodó tájegységi vadgazdálkodást.

Tremmer Tamás

Megyénkben három ilyet alakítottak ki: Marcal-medence; Magas-Bakony, Balaton-felvidék. Ezeken belül 52 új vadászterület jött létre. Többek között erről is tájékoztatott Takács Szabolcs kormánymegbízott a Veszprém Megyei Vadászkamara Megyei Vadászati Fórumán.

Csányi Sándor, a VadVilág Megőrzési Intézet vezető arról beszélt, hogy három nagyvad (vaddisznó, dámszarvas, gímszarva) jelentősen túlszaporodott, ennek következtében megugrott a mezőgazdasági vadkárok mértéke. A visszaszorításuk miatt országosan 300 ezer nagyvadat kell elejteni.

Pap Gyula kamarai elnök a szervezet éves munkáját értékelte. Megítélésükről mindennél többet mond, hogy évek óta százszázalékos a szervezettségük, holott csak jövőre lesz kötelező a kamarai tagság.

Hagyomány az is, hogy a hosszú ideje kiváló munkát végzett vadászokat, valamint a vadászkamarát önzetlenül segítőket elismeréssel jutalmazzák. A rendezvényen a Hubertusz Kereszt Arany Fokozatát Nagy Zoltán vehette át. Nimród érem elismerésben részesült Babják Tamás és Simon Attila. A Veszprém Megye Vadgazdálkodásáért Emlékérmet Markó János kapta. A Bakony Vadásza 2016 kitüntetésben részesült Borbély Sándor. A Kamarai Aranyérem díjat Takács Szabolcs vehette át. Gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakettel ismerték el a Hertelendy Vadásztársaság munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!