Vállalja a cigányságát

Az 56 éves férfival azután ismerkedtem meg, hogy a közelmúltban a megyei polgár-őr és roma vezetők arról egyeztettek, hogy a jövőben még több cigány származásúval kellene erősíteni az önkéntes csoportokat. 

Akkor ajánlották a figyelmembe Kun Lászlót, akit egyébként sokan pizzafutárként ismernek Veszprémben. A családapa ezenkívül feleségével takarítani jár és két nyilvános vécét üzemeltet. Azt mondja, neki soha nem okozott gondot cigány származása, igaz, nincs is ráírva : 

- Engem mindenütt elfogadnak az emberek, talán azért is, mert vidám a természetem - jegyzi meg a hatgyerekes családapa. 

- A Jutas Polgárőr Egyesületben van egy 25 és egy 35 éves roma kollégám, akiket a csoportunkban és a munkahelyükön egyaránt megbecsülnek. 

Dolgos, rendes srácok. Úgy érezzük, méltányolják az emberek, hogy értük, a bizton- ságukért dolgozunk. 

Mindezért anyagi áldozatot is vállalunk. Na, ezen a ponton Kun László kissé felemelte a hangját. 

- Az ingyenmunka az kell, de amikor kértünk egy helyiséget, olyat kaptunk, amit nem tudtunk elfogadni. Nagyon el vagyunk keseredve - mondja és elhallgat, hagyja, hogy indulatai elcsituljanak. 

- A Damjanich utca 7. alatt van egy négy (!) éve üresen álló, közel 80 négyzetméteres helyiség, amit ugyan megkaptunk, de az évi 700 ezer forintos számlát - fűtés, közös költség - már senki nem akarja átvállalni. Az a néhány százezer forint, amit a várostól és három képviselőtől kapunk - évente összesen 350 ezer forint - elmegy felszerelésre és benzinre. 

Tankolásra ezen felül mi is költünk, mert különben hogyan tudtunk volna tavaly 8 ezer órát teljesíteni? Megtudom tőle, hogy a kilenc éve újjáalakult jutasi csoport 34 tagból áll, közülük tízen vannak, akik majd mindennap járőröznek. 

Több száz órát dolgoztak a rendőrökkel és a közterület-felügyelőkkel, mert mindkét szervezetnél létszámgondokkal küzdenek. Az öreg Skoda Favoritjukba szerelhető Mátrix-police rendszámfelismerő berendezés tavaly 750 ezer gépkocsit ellenőrzött, ebből 23 volt körözött. Köszönetet kaptak érte a zsaruktól. 

- Egy hónapja a közlekedési csoportunk országos pályázaton nyert három elektromos kismotort, amelyekkel majd az alsós diákokat oktatjuk, s két felnőttkerékpárt, valamint ötven KRESZ-táblát, hogy az iskolákban kialakíthassunk alkalmi tanpályát. 

Tudja, hol vannak most ezek a felszerelések? A garázsomban, a saját autóm meg a szabad ég alatt áll. Mivel nincs helyiségünk, sokan elpártoltak tőlünk. Járjunk télen is szolgálatba, de még csak egy melegedőnk sincs, mondták, s elköszöntek. 

Az eligazításokat a garázsoknál tartjuk, de inkább telefonon egyeztetünk. Amikor összejövetelt tartottunk tavaly a közterületesekkel, a dózsavárosi pol-gárőröktől voltunk kénytelenek négyezer forintért bérelni termet. Így hálálja meg nekünk a város ezt a munkát... 

Hogy egyáltalán fenn tudjanak maradni, Kun László kalapozásba kezdett: sorra járja a Házgyári úti cégeket, hogy támogassák őket, cserébe éjszakánként ránéznek a telephelyekre, autószalonokra. 

Lászlónak szerényen számítva évente 200 ezer forintjába kerül az önkéntes szolgálat, a szabadidején kívül ennyi pénzzel járul hozzá. A többiek is időnként a zsebükbe nyúlnak, ha nem is ilyen mélyen.

- Amikor hosszabb időt otthon vagyok, a lányom megkérdezi: Apu, talán beteg vagy? Örök életemben nyüzsögtem. Első a munka, ami alatt a polgárőrséget is értem. A feleségem is morog velem, hogy legalább szabadnapon ülnék otthon egy kicsit. 

De hát én már csak ilyen vagyok. - Hogy meddig? László sóhajtás kíséretében elmesélte, hét évvel ezelőtt szívinfarktus után megoperálták. Máshogy kellene élnem, tűnődik el, majd siet hozzátenni: de nekem csak így megy, pörögve.