Hírek

2009.01.31. 03:19

Várjuk a felvételeket a feleslegesnek tartott táblákról!

<b>Veszprém</b> - Az olvasóinkat, valamint az elektronikus és nyomtatott média megyei tagjait is partnerként szólítja meg a Napló kezdeményezése, amelynek célja: a közutakról távolítsák el az egyértelműen felesleges jelzőtáblákat.

Halmos György

Erről Barták Péter, a Napló főszerkesztője beszélt az akciót beharangozó veszprémi sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a téma mindenkit érint és érdekel, hiszen valamennyien közlekedünk. 

- Az akció elindítása előtt  a Napló már jópárszor foglalkozott az olvasók által felvetett közlekedési témákkal, amelyek között szép számmal voltak  felesleges közlekedési táblákkal kapcsolatos panaszok is. 


A Pannon Lapok Társasága négy megyében indítja el akcióját. Olyan közlekedési helyzetekről  főleg jelzőtáblákkal kapcsolatos problémákról várunk felvételeket  szemfüles olvasóinktól, amelyek szerintük zavaróak, veszélyesek.  

A főszerkesztő hozzátette, hogy a mozgalmat elindító Fejér Megyei Hírlap segítségével rövid időn belül több mint száz jelzőtábla helyzetét értelmezték újra, egy részüket pedig eltávolíttatták.  

Barták Péter szólt arról is, hogy Nyugat-Európában ötödével csökkent a jelzőtáblák aránya az elmúlt években, s ez nem járt a balesetszám növekedésével.

Reiter Barnabás, a megyei főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője elmondta, hogy a rendőrség szakhatóságként működik közre a közút forgalmi rendjének kialakításában. 

Javaslatokat tehetünk, amennyiben egy helyzet nem egyértelmű, vagy balesetveszélyes azt továbbítják az illetékes hatósághoz, attól függően ki a közút fenntartója. 

A Magyar Közút Kht. megyei igazgatóságának forgalomtechnikai és  közútkezelő osztályának vezetője elmondta, hogy ötévente felülvizsgálják az országos közúthálózat egészét forgalomtechnikai szempontból, ami a megyében 350-360 kilométert jelent évente.   

A közút kht.-hoz egyébként legtöbbször súly és sebességkorlátozással kapcsolatos panaszok érkeznek - közölte Danyi József. 

Az  akcióról folyamatosan beszámolunk, illetve  egy hónap múlva értékelést is olvashatnak a Naplóban az addigi eredményekről. 
 
   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!