Hírek

2017.07.19. 18:00

Több száz millió forintból szépülhet meg a Készenléti-lakótelep

VÁRPALOTA Pályázati források bevonásával több száz millió forintból szépülhet meg a Készenléti-lakótelep. A tervekről lakossági fórumon számolt be az érdeklődőknek Várpalota város önkormányzata.

Szabó Péter Dániel

Az Inotai Tagiskola tornatermében tartott fórumon Campanari-Talabér Márta polgármester elmondta, két pályázatot nyújtott be a város a Te-rület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) a lakótelep fejlesztésére. Az egyik, a Társadalmi Együttműködést Segítő Programok Várpalotán című projekt már nyert, összesen mintegy 100 millió támogatást kapott a megvalósításra a várpalotai önkormányzat, a Térségi Népjóléti Gondozási Központ, a Várpalotai Polgári Együttműködés Egyesület és a Molnár Mária Szociális Szövetkezet alkotta konzorcium. A projekt keretében 2020 júniusáig képzéseket, közösségfejlesztő programokat, tanácsadásokat szerveznek majd a pályázatba bevont partnerek közreműködésével a lakótelepen.

A másik pályázat, mely a leromlott városi területek rehabilitációját célozta meg, elbírálás alatt van, ám az önkormányzat bízik abban, hogy itt is nyerni tud. Campanari-Talabér Márta elmondta, az 500 millió forint összköltségű projekt keretében több fejlesztés is megvalósítható a Készenléti-lakótelepen. Szerepel a tervek között 26 társasház renoválása, amely tartalmazza a tartószerkezeti elemek, a tető, a homlokzat és födémek felújítását és szigetelését. Mivel a lakótelep kedvezőtlen teherbírású talajra épült, ezért az épületek további károsodásának megelőzése csak az alapozás megerősítésével érhető el. Ezt sajtolt cölöpözéssel végzik el, majd a falrepedéseket falvarrással megszüntetik. Emellett szerepel a pályázatban a nyílászárók részleges cseréje is, hangzott el a tájékoztatón.

Az 500 millió forintból jutna a nyolc kamerás térfigyelő rendszer kialakítására is, amelynek fő célja a közbiztonság erősítése. A kamerák elhelyezését a várpalotai rend- őrséggel karöltve, a bűnügyi statisztikákat figyelembe véve alakítaná ki az önkormányzat. A berendezéseket a tervek szerint a közintézmények, nagyobb forgalmi csomópontok, játszóterek, bekötőutak mentén helyezik majd el. Szintén szerepel a pályázatban két játszótér felújítása, illetve új utcabútorok kihelyezése.

Campanari-Talabér Márta polgármester adott részletes tájékoztatást a lakótelep fejlesztését célzó pályázatokról
Fotó: Szabó Péter Dániel

A legnagyobb vitát a lakossági fórumon az akcióterületet átszelő önkormányzati közút felújítása váltotta ki. Az eredeti tervek szerint a lakótelep központjában található autóbusz-végállomás északi szélétől többnyire a meglévő út nyomvonalát követné az új út egészen a Hadi útig, az iskola előtti szakasz átépítésével, annak csatlakozásával. A szakaszt kétszer egy forgalmi sávval építenék ki, azaz szélesebb úton közlekedhetnének a helyiek.

A rendezvényen megjelent lakosok azonban azt kérték az önkormányzattól, hogy vizsgálják egy, a lakótelepet elkerülő út kialakításának lehetőségét is. Elmondásuk szerint a szomszédos Baglyas szőlőhegy miatt igen jelentős az átmenő forgalom a lakótelepen, amelyet egy elkerülő úttal tehermentesíteni lehetne, ráadásul a házak közötti fák kivágására sem lenne szükség.

A polgármester elmondta, a város partner abban, hogy a helyiek akaratának megfelelően módosítsák a terveket, amennyiben erre lehetőséget ad a pályázat. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy ebben az esetben a lakótelepet átszelő, rossz állapotú út fel-újítására nem lesz pénz. A fórumon megjelentek ezért szavaztak az ügyben, s elsöprő többséggel az elkerülő út ki-alakítására voksoltak. A polgármester elmondta, nyertes pályázat esetén újabb fórumot hív össze, ahol a végleges döntést meghozhatják majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!