Hírek

2017.09.03. 07:46

"Gépek tartják életben a fiamat" - Kritikus állapotban van a várpalotai hintabaleset sérültje

Súlyos, életveszélyes az állapota a 18 éves koponyasérültnek, akit hozzánk szállítottak Várpalotáról, mondta el vasárnap megkeresésünkre Oláh Attila sebészprofesszor, a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos-igazgatója.

Kovács Erika

Mindenki a szörnyű esetről beszélt, amikor szombaton este a helyszínen jártunk, a tűzoltók, rendőrök is még a „Banzai", azaz forgó mérleghinta körül tartózkodtak. A sérülteket sokan ismerték, többen szótlanul, sírva bámulták a hintát, ami meghibásodott, emiatt öten megsérültek. Az emberek azon tanakodtak, hogyan történhetett a borzasztó eset? Csiszár Rebeka, a legsúlyosabb sérült jó barátja zokogva állt a hinta csonkjánál, a fiatal lányt szülei próbálták vigasztalni. A lány azt mondta, ezúttal nem volt barátjával, amikor meghallotta mi történt, teljesen kétségbeesett, azóta sír. Szülei pedig hálálkodtak a sorsnak, hogy lányuk ezúttal nem tartott a fiatalemberrel.

-Először hallottam egy nagy csattanást, annyit láttam, hogy repül valaki az utca felé, elsőként én rohantam oda, a fiatalember fejének egyik felét láttam, a másik fele már nem volt meg, borzalmas volt! - Erről egy férfi beszélt, aki neve mellőzését kérte. Hozzátette, a mentős azonnal odarohant a földön fekvő fiatalemberhez, miközben a többiek még ott lógtak fenn kétségbeesve, őket a rendőrök létrával vették le a hintáról. A férfi azt mondta, tele volt a hinta, összesen nyolcan ültek benne.

Csiszár Rebeka, és a lány édesapja, Imre szombaton este a hintánál. A lány sírt barátja miatt, a szülők hálálkodtak a sorsnak, hogy lányuk nem ült a hintán

-A második születésnapunkat tartjuk szombat óta, ezzel kezdte Cseszárik Márió. A fiatalember feleségével és unokahúgával akart felülni a hintára, amellyel a baleset történt, de betolakodtak eléjük. Közben az unokahúga rosszul érezte magát, ezért mindannyian odaültek a hinta mellé.

–Egyszer csak hatalmasat reccsent a hinta, és azt láttuk, mellettünk nem sokkal egy fiatal srác repült a padkára. A velem levő lányok azonnal sokkot kaptak, ezért elrohantam velük, idézte fel a fiatalember. Amikor egyedül visszament a jegyével, hogy visszaváltsa azt, akkor látta, hogy egy másik fiatal srác ült a bódé mellett, akinek vérzett az orra, meg fogta és fájlalta a lábát.

– Én annyit láttam, két srác repült ki a hintából, a három lányt a rendőrök vették le. Márió utalt rá, tavaly többször felült erre a hintára, ami évek óta működött itt a rendezvényen, és eddig nem volt semmi probléma vele.

A hinta tulajdonosával próbáltunk beszélni, annyit tudtunk meg tőle, hogy májusban készült el a hinta, aztán az illetőnek folytatnia kellett a rendőrökkel való beszélgetést, így nem tudtuk tovább kérdezni a történtekről. Helyszíni híreink szerint nem először volt ezen a rendezvényen, az összes papírral rendelkezett, és borzasztóan sajnálta a történteket, amelyben megítélése szerint ő vétlen.

Cseszárik Márió: Annyit láttam, két srác repült ki a hintából, a három lányt a rendőrök vették le.
Fotó: Kovács Erika

Katona Csaba Várpalota alpolgármestere megkeresésünkre elmondta, az eset miatt szombaton este húsz órakor, egy órával az eset után a Várpalotai Napok további rendezvényeit törölték.

Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferens vasárnap közölte: a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya hatáskörbe vonta az ügyet, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az eset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.

- Gépek tartják életben a fiamat, annyira megsérült, nem tudom, mi lesz? Nagyon aggódom érte, itt vagyok vele Győrben, a kórházban, ezt mondta sírva megkeresésünkre Máthé Zoltánné, annak a fiúnak  az édesanyja, aki életveszélyesen megsérült, amikor kiesett a hintából Várpalotán, szombaton este.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!