Hírek

2009.04.04. 02:28

Vers diákoknak

Badacsonytomaj - A költészet napjához közeledve, illetve annak apropóján az Egry József Művelődési Központban rendeztek diákok számára irodalmi műsort csütörtökön délelőtt.

Szijártó János

A színpadon két ismert és közkedvelt arc fogadta a helyi és környékbeli iskolásokat. 

Egy korukbeli diák, az immár több szerepben is megismert gyermekszínész, Őri Ádám és tanítója, támogatója, a Petőfi Színház népszerű színésze, Kőrösi Csaba. 

Ádám köszöntőjében a költészet és színház, a líra és a próza kapcsolatáról beszélt, amelyek kézen fogva jártak és járnak. 

Példaként Petőfi Sándort említette, aki otthonos volt ezen a területen. 

A műsorban Ádám elmesélte azt is a gyerekeknek, hogyan ismerkedett meg a színházzal, Csaba bácsival és a többi színésszel, valamint magával a színházzal. 

Majd Kőrösi Csaba is felidézte gyermekkorát, a kezdeteket. Mint mondta, már egészen apró gyermekként színész szeretett volna lenni, és így tulajdonképpen teljesült vágya. 

Igaz, első szerepe szinte megrémítette, hiszen egy udvaribolond bőrébe kellett bújnia, de aztán megbarátkozott a gondolottal. 

Mosolyogva jegyezte meg, hogy a nagyvázsonyi várban immár tizenöt esztendeje ő az udvaribolond. 

A kellemes hangulatú délelőtt során a gyermek és a felnőtt színész is verseket adott elő, a nehezebb fajsúlyútól, a könnyedebb, vidámabb hangvételű költeményekig, József Attila és Petőfi Sándor műveiből.

A taps nem maradt el, a gyerekesereg szemmel láthatóan jól érezte magát Ádám és Kőrösi Csaba közvetlen, mégis hatásos, szép műsorának köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!